A hét minden napján lesznek koncertek a tegnap indult Rakéta fesztiválon: minden nap más helyszínen játszanak feltörekvő magyar előadók, méghozzá ingyen.

A Rakétát idén harmadszorra rendezik meg, és ellentétben a tavalyi évvel, amikor az egész fesztivált az A38 Hajón tartották, most költöző fesztivál lett belőle, az austini SXSW mintájára minden nap más helyszínen vannak az események.

Tegnap este indult a koncertsorozat, és annak ellenére teltház volt, hogy az év legforróbb, legfülledtebb estéjén a város legforróbb, legfülledtebb kocsmájában, a Vittulában rendezték a koncerteket. Ma a Müszi lesz soron, holnap a Beat on the Brat, majd a Fogaskert, a Kontra, a Gólya következik, vasárnap pedig az A38-on fejeződnek be a programok.

A fellépők között hiába is keresnétek Akkezdet Phiai- vagy Mary Popkids-szintű sztárokat, a legnagyobb nevek talán a Ricsárdgír, a Gustave Tiger és Belle Belle lesznek, a fellépők igen nagy százalékát én sem ismerem, de ez pont, hogy jó dolog. Szóval menjetek csak el valamelyik este, ha nem csak azért jártok fesztiválokra, hogy slágereket hallgassatok és pacsizzatok a haverokkal.

(A Gifet Moroncsik Ádámtól nyúltam.)