Ez a futballmeccs tette tönkre az életemet

A súlyos beteg Törőcsik András miatt elkezdtem régi labdarúgó-mérkőzéseket nézni a videómegosztón, hogy kitegyek róla valami vidámat, táncolósat, lelkesítőt, és persze, hogy egyből beleszaladtam az 1978-as világbajnokság Argentína-Magyarországába.

Az a helyzet, hogy valamikor a hetvenes évek közepén, nyolc-tíz évesen kezdtem el érdeklődni ez iránt a sport iránt, az első meccs, amire emlékszem, a 3-0-s Dinamo Kijev-Ferencváros KEK-döntő, de innen szerencsére még volt visszaút, a 78-as vb selejtezőit megnyertük, úgy, hogy a szovjeteknek sem kellett lefeküdni (2-1, 0-2, de a görögöktől több pontot vettünk el, mint Kipianiék), aztán laza menetben lecsaptuk Bolíviát, és jöhetett az argentínai torna. Voltak, akik négy közé várták a két ifjú zsenivel, Nyilasi Tiborral és Törőcsikkel felálló, Baróti Lajos vezette válogatottat, pedig olyan ellenfeleink voltak a csoportban, hogy aszongya: Argentína, Olaszország, Franciaország.

Advertisement

Gyermek voltam még, ugye, de a szüleim szerencsére nem gördítettek akadályt az elé, hogy fent maradjak (éjszaka volt a találkozó az időeltolódásból kifolyólag) megnézni az argentinok elleni nyitányt, és ott ugráltam, mint a bolond, amikor Csapó Károly megszerezte a vezető gólt. Sokáig úgy nézett ki, sikerül tartani az előnyt, de nem ment, a csíkosak előbb egyenlítettek, majd beverték a másodikat, nyertek 2-1-re. Szegény Törőcsiket végig faragták, gyilkolták, egy idő után nem bírta tovább, törlesztett, Nyilasi dettó. Nem haragudtam rájuk, nem bűnözők voltak, hanem áldozatok.

Összeomlott bennem minden,még el sem kezdődött a nyár, máris véget ért. Szürkévé, értelmetlenné, ostobává vált a világ. Az már nem is izgatott, hogy simán kinyírtak bennünket az olaszok és a franciák is, mindegy volt. Még ha a hollandok megverték volna a döntőben a rohadék argentinokat, az talán visszahozott volna valamit, de nem, kikaptak ők is.

Így tanultam meg időnek előtte, hogy az élet nem fenékig tejfel és nem is habos torta.

Így lett a hősöm Törőcsik András (bár nem voltam dózsás), az ember, aki hiába született zseni, hiába jár közel a megdicsőüléshez, nem győz, mert nem győzhet, belebukik saját törékeny lelkébe, és abba, hogy aljas a világ. Így megy ez, ne is beszéljünk róla többet. Gyógyulj, Törő!

Share This Story