Én majdnem fulladásos kínhalált haltam a Bimbó úton. Mesélj te is!

Az előbb berolleroztattam a gyerekeket az iskolába. A kisboltban azt mondta a Fradi-drukker tulaj, hogy az új stadionjukba tenyérleolvasóval engedik be a drukkereket, megbeszéltük gyorsan, hogy az MLSZ nemsokára chipet ültettet a szurkolók agyába. De idővel mégis beértünk a suliba.

Ahogy elndultunk haza a Fülessel, és rögtön találkoztunk az IBM-es apukával, a Miri barátnőjének az apjával, aki szintén tacskóval volt. Dumáltunk kicsit, aztán lementünk a Barsi utcát a Bimbó úttal összekötő lépcsőn, ahol tudtam, hogy elválnak az útjaink, mert ő megy balra futni, és meg egyenesen át folytatom a Marczibányi tér felé.

Fülest, mivel tacskó, a karomban vittem le a lépcsőn. Leérve a kezemben tartott energiaitalos dobozt letettem a beton mellvédre, a nyakamba akasztva lógó póráz karabinerét a karomban tartott kutya nyakörvének karikájába pattinottam, "jó futást", mondtam a másik apának, majd a lendületes mozdulattal a földre helyeztem az állatot, aki azonnal szaladni kezdett. A csúszócsomó nem fojtott végül meg, hiszen különben nem tudnám megírni ezt a posztot, de fuldoklás közben több gyors, tántorgó lépésen át kellett követnem a kutyát, míg ki tudtam szabadítani a fejemet a csapdából.

Ekkor mondtam ki a világ legfeleslegesebb mondatát:

"Elfelejtettem, hogy a nyakamba volt hurkolva!"

És veled mi történt eddig ma reggel?