Énekelni kezdtek és ugrabugráltak a nők körül, majd eltávoztak

Illustration for article titled Énekelni kezdtek és ugrabugráltak a nők körül, majd eltávoztak

Napra pontosan hetven éve ért véget Budapest ostroma, ami most rossz hír is nekünk. Azért, mert holnap véget ér az Utolsó percek tumblr, amely napról napra követte a történéseket – feljegyzések és naplójegyzetek alapján –, de sajnos február 14-én abbahagyja.

Advertisement

Pedig valószínűleg nemcsak engem érdekelne, mi történt még az ostrom utáni hetekben, arról sokkal kevesebb információ van egyébként is, pedig biztos nem egyik pillanatról a másikra tért vissza az élet a normál kerékvágásba. De majd talán egyszer ez sem marad el.

Advertisement

Nekem ráadásul meglepetéssel szolgált ma a blog, hiszen a Cinken már emlegetett nagyapám feljegyzései is szerepelnek a mai bejegyzésben. A Csalogány és a Kapás utca sarkán laktak akkor, a négyéves nagynénémmel, és nagyanyámmal, aki öt hónapos terhes volt az apámmal:

Reggelre megszűnt a lövöldözés. Feljöttünk az óvóhelyről. Késő délután láttuk az első orosz egységeket, amelyek tagjai közül négyen betódultak a házunkba. A buzgó légóparancsnok már a kapuban üdvözölte őket, csak akkor hűlt le a lelkesedése, amikor elvették a karóráját. A nagy óvóhely lakói kedveskedve invitálták az oroszokat egy pohár borra. A nagy nyájaskodás alatt előkerült egy harmonika, énekelni kezdtek és ugrabugráltak a nők körül, majd eltávoztak. Mi, a kis óvóhely lakói nem vettünk részt a nagy barátkozásban, féltünk. Éjjel visszajött két orosz, és az egyik fiatalasszonyt elcipelték. Szegény hajnalban jött vissza, rettenetes állapotban. Senki se kérdezte, mi történt.

Advertisement

A nagyanyám terhessége sem riasztotta el az oroszokat, hogy őt is beállítsák hullákat takarítani a Széll Kálmán tér és az Ostrom utca környékéről, de ezt már csak a családi elbeszélésből tudom, ahogy azt is, hogy a nagyapám kétszer is megszökött malenkij robotról – hasonló sztorik valószínűleg a legtöbb magyar családban vannak.

Abba végképp nem is merek belegondolni, hogy pont az a környék, ahol lakom (a Vérmező és a vár alja), volt a legelkeseredettebb harcok színtere. Viszont 1945. február 13-án joggal kiabálták a katonák, hogy "Buda kaput!" – hiszen a város végleg a szovjetek kezére került.

Share This Story

Get our newsletter