A NAGY-SZÍN-PAD! verseny az országos ismertség küszöbén lévő zenekarokat segítene a jelenleginél nagyobb népszerűséghez, ma jelentették be az idei versenyzőket. Én előrébb mentem, és már a döntő mezőnyét is megtippeltem, bár ez annyira nem tűnik nehéznek.

A tavaly indult NAGY-SZÍN-PAD! hangsúlyozottan nem tehetségkutató program, hanem már eddig is egész komoly szintig jutó előadókat szeretne még ismertebbé tenni (és megmutatni, merre tart a jövő könnyűzenéje). Így tavaly májusban a Mary Popkids nyert, az Ivan & The Parazol és a Szabó Balázs Bandája előtt, és léphetett fel az Arctic Monkeys előzenekaraként a Volt fesztiválon, illetve még kapott sok egyéb elismerést is.

A Volt Produkció, a Sziget Szervezőiroda és a Petőfi Rádió vezetői által indított versenyt idén is meghirdették, a mezőnyt alkotó kilenc előadót pedig kedden délelőtt jelentették be az Akváriumban. (Közülük jutnak majd hárman a döntőbe.)

Igyekeztem úgy fotózni a színpadot, hogy mind a kilenc név látsszon a kivetítőn, de ha mégis kudarcot vallottam volna: Babel, The Biebers, Headbengs, Honeybeast, Kelemen Kabátban, Margaret Island, Middlemist Red, Ocho Macho, Soerii & Poolek. Közülük kerül ki majd május végén az a zenekar, amelyik felléphet az összes nagy hazai fesztiválon, és játszhat Robbie Williams előtt is a Szigeten. (Mindegyikükhöz linkeltem egy videót, hátha valaki meg akarja ismerni őket.)

Ebből a névsorból már talán másnak is feltűnik, hogy a szervezők nehezen érthető szempontok szerint válogatták az indulókat: a kilenc zenekar között van pár olyan, amely nehezen nevezhető a jövő zenekarának.

Advertisement

Itt van például a Soerii & Poolek, amely már legalább három-négy éve tömegek előtt játszik a fesztiválokon, több ismert slágerük volt, ráadásul maguk a tagok is komoly múlttal rendelkeznek a popszakmában. Az 53 ezer Fb-lájknál járó Ocho Machót szintén nem értem, hogy kerül ide, de talán még a tavalyi év egyik legnagyobb hazai slágerét jegyző Honeybeast jelenléte is túlzás lehet.

Még furább az egész, ha megnézzük, idén a tavalyi gyakorlattal ellentétben már nem a felkért újságírók, szakmabeliek stb. által javasolt nevekből összeállt listára lehetett szavazni, hanem eleve a szervezők küldtek egy 37 fős listát. Ezen többek között olyan nevek, mint a tehetségnek már bajosan nevezhető Hősök, az Anti-Fitness Club (!!!), vagy a tavaly már ugyanitt egyszer döntőbe jutott Cloud 9+.

Utóbbiakat végül nem szavazták be a döntőbe, de így is nehéz ezt az önmagában nem ellenszenves kezdeményezést másnak tekinteni, mint a hazai popzenében amúgy is meghatározó szigetes fesztiválok és a Petőfi Rádió saját házi versenyét, melyhez kértek egy kis külső segítséget. (Azt pedig már nem is mondom, hogy a döntőt majd a Petőfi TV fogja közvetíteni.)

Advertisement

Mondjuk ez a döntős zenekaroknak ettől még jó lehetőség, nekem nincs is bajom ezzel, játsszanak minél nagyobb közönség előtt, gyűjtsenek rajongókat, épp ideje, hogy ne minden fesztiválon ugyanaz a 15-20 magyar produkció váltsa egymást a kiemelt időpontokban, de ez inkább az amúgy is sikerre ítélt zenekaroknak beiktatott újabb lépcsőnek tűnik.

Pláne, hogy a közönségszavazás dönt, és ez tavaly is azt eredményezte, hogy kb. a legnépszerűbb öt előadó jutott a döntőbe, és eléggé meglepődnék, ha idén nem az Ocho Macho, Soerii & Poolek, Honeybeast-hármast (na jó, lehet, hogy egyikük helyett a Kelemen Kabátbant) láthatná viszont a közönség május 30-án az Akváriumban. De aztán meg lehet, hogy rám cáfolnak, két hónapon belül kiderül.