Több ott dolgozó is megerősítette a Cinknek, hogy körülbelül három hétig nem fog működni a lift a SOTE szájsebészeti klinikáján, ezért a sürgősen műtendő betegeket az orvosok karban viszik föl a második emeletre.

"Döbbenten állunk" - fogalmazott egy ott dolgozó, aki azt is elmondta, hogy ennyire nem balkáni a helyzet a klinikán, az egyetemnek a pénze is megvan a lift felújítására, de logisztikailag valamit rettentően elszúrtak. A jó 10 éve felújított lift ugyanis egy ideje már gyengélkedett, de halogatták a javítást, míg most már teljes motorcserére lett szükség.

A motor egyedi darab, ezért három hétbe telik, míg legyártják, beszerelik és beüzemelik. Az előre tervezhető műtéteket addig elhalasztják, csak a sürgős eseteket látják el a műtőben.

Az ügyben megkérdeztük a Semmelweis Egyetemet is, a klinika igazgatójától ezt a hivatalos válaszlevelet kaptuk:

Az Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinika liftje múlt hét végén leállt. Azóta a klinika a sürgős műtéteket tudja elvégezni, amelyeknél speciális hordágyon viszik fel a betegeket a műtőkből az emeleteken található osztályokra. A tervezett, nem sürgős műtéteket a klinika kénytelen halasztani, és a lift megjavítása utáni időszakra átütemezni. A klinika az ügyeleti ellátás átadását az ANTSZ-szel folyamatosan egyezteti. A liftet a klinika átépítésekor, 13 éve szerelték be, azóta a gyártó cég rendszeresen karbantartotta a karbantartási szerződés alapján. A gyártó és karbantartó cég a javítást jelenleg május 8-ra ígéri.

Dr. Barabás József
igazgató
Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinika

Ez a helyzet remek lehet az orvosoknak és az ápolóknak is, meg a bent fekvő, műtétre váró betegeknek is. Akit sürgősséggel hoznak, annak legalább mindegy, mert az örül, hogy még él.