Egy 9 éves kisfiú volt a tettes. A nevelőapja szerint véletlen baleset történt.

A police.hu így írja le a történteket:

A tatai rendőrök megtalálták azt a fiút, aki a gyanú szerint meglőtte az Öreg-tónál pihenő madarat. Véletlen balesetként adta elő a történetet annak a gyermeknek a nevelőapja, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. február végén egy nyílvesszővel átlőtte egy tőkés réce nyakát. A férfi a gyerekekkel játszott a tóparton, közülük a 9 évest érdekelte leginkább a magukkal vitt nyílpisztoly. A gyerek is ki akarta próbálni az eszközt, melyet nevelőapja felügyelet mellett engedett neki. A tó felé irányították a nyílpisztolyt, majd a gyerek lőtt. Nem vette észre a madarakat, melyek közül az egyiket eltalálta. A szárnyas nem pusztult el, heteken át úszkált a tóban, nyakában a nyílvesszővel. A Tatai Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya orrvadászat bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozók hetekig keresték a tettest, akit 2014. április 16-án azonosítottak. Nevelőapját még aznap tanúként hallgatták meg, aki részletes elmesélte a történetet.

Mi ebből a tanulság? Majd ti levonjátok, ha akarjátok. Szegény récével amúgy tele volt másfél hónapja az internet, és bárcsak így derülne fény minden rejtélyre!

Tartozom egyébként egy vallomással az emberiségnek. Kb. ugyanilyen kicsiny koromban rálőttem egyszer egy verébre a haverom csúzlijával. Életemben először próbálkoztam ilyennel, és eltaláltam, basszameg. Szegénykém nem halt meg egyből, elugrándozott valahova a bozótba, és picinyke vércseppeket hagyott maga után. Napokig olyan nyomorultul éreztem magam utána, mint valami Raszkolnyikov, és soha többet nem lőttem semmire, ami él. Még felidézni is rohadt ocsmány érzés. Úgyhogy legyetek óvatosak.

fotó: kemma.hu

(a hírt a 444-en vettem észre)