Támogatta már az UTE-t, a Fradit és a Salgótarjánt, manapság pedig a kaposvári fociklub hiszi megmentőjének Sólyom Sándort, akit most ítéltek elsőfokon három év letöltendő börtönre pénzmosás miatt. Az üzletemberként emlegetett Sólyom karrierje több mint tanulságos.

Az ítélet szerint Sólyom egy prostituáltakat külföldre közvetítő szervezetnek segített pénzt mosni, 189 millió forintról adott igazolást egyik cégén keresztül valótlan bevétel alapján. Ezért kétrendbeli bűnsegédként elkövetett pénzmosásban mondták ki bűnösnek, és mivel korábban már elítélték egyszer emberrablás előkészítéséért, visszaesőként három évet kapott.

Sólyom az ügyben ártatlannak vallja magát, fellebbezett, a Kaposvári Rákóczit pedig megnyugtatta, bármi lesz is, a klub tulajdonosa nem ő, hanem a cége, amely mindenképpen befektető marad.

A korábbi emberrablási ügyről a Magyar Narancs tavalyi cikkében lehet bővebben olvasni (akárcsak Sólyom elképesztő üzleti karrierjéről): 2001-ben egykori üzlettársa, egy gyulai ügyvéd elrablását szervezte meg, akivel együtt a látszat kedvéért őt magát is elrabolták, majd az ügyvéd tetemes váltságdíjat fizetett ki az emberrablóknak. Sólyomot többek között emiatt 2 év 9 hónapra ítélték, de a gyulaihoz nagyon hasonló esetek történtek más városokban is.

Advertisement

Érdemes végignézni focimenedzseri karrierjét is: 1998-ban lett az Újpest főszponzora, ám nemhogy segíteni nem tudott az anyagi gondokkal küzdő klubon, hamar kiderült, hogy nem képes finanszírozni az egyesületet, és végül tetemes adósságot hátrahagyva lépett le.

Jóval később feltűnt a Ferencváros környékén is, és cégének, a Puebla Kft.-nek sikerült megállapodnia a klubbal a Fradi-utalvány kibocsátásáról. (Ehhez kapcsolódik: a hatályos cégnyilvántartás szerint a Puebla Tanácsadó és Szolgáltató Kft.-vel szemben 2014. december 3. és 2015. január 10. között öt végrehajtást rendeltek el.)

Advertisement

Ugyancsak a Puebla lett a Salgótarjáni BTC gazdasági befektetője 2012 őszén, azóta a csapat kiesett a megye I.-be, tavaly gyanús körülmények között visszajutott az NB III.-ba, őszre pedig kétmilliós adósságot halmozott fel és kéthavi fizetéssel lógott játékosainak és a személyzetnek.

Ez sem szegte Sólyom kedvét, és a Puebla később feltűnt a putnoki és a bajai fociklubnál, majd tavaly év végén megjelent Kaposváron, ahol számára már ismerős a felállás: a klub alkalmazottai hónapok óta nem kaptak fizetést, de a megmentőként érkező Sólyom azt ígérte, a tartozásokat rendezni fogják.

Advertisement

És arról még nem is volt szó, hogy Sólyom úgy robbant be az üzleti életbe még a kilencvenes évek végén, hogy akkori cégének, a Falcon Bróker Kft.-nek nem sikerült elszámolnia a Dunaferrtől tőzsdei ügyletekre kapott 230 millió forinttal. Az ügyben sikkasztással és hűtlen kezeléssel vádolták meg, de felmentették, és a már idézett Magyar Narancs-cikk szerint indult ellene eljárás különböző ügyekben adócsalás, jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás, és közokirat-hamisítás vádjával is – az Index szerint csak 2001-ben öt büntetőeljárás folyt ellene (ezek egyike volt a már említett emberrablási ügy, amiben el is ítélték).

Ne fogadjunk rá nagy összegben, hogy ha tényleg le is kell töltenie a börtönbüntetést (ami távolról sem biztos még), nem fog utána még feltűnni további vergődő fociklubok környékén, és arra se, hogy azok nem fogják ugyanúgy tárt karokkal várni.