És ez nem unalmas egyáltalán, hanem éppen ellenkezőleg: baromi szórakoztató? Az Anyám tyúkja 1. már majdnem egy éve megy az Örkény Színházban – tavaly áprilisban volt a bemutatója –, én csak tegnap láttam, és úgy bejött, hogy muszáj róla írnom egy rövidet.

Alcíme is van az előadásnak – a magyar irodalom kötelező versei –, és ez elég pontos és fontos. Mármint az, hogy zömmel olyan versek hangzanak el – majdnem száz –, amelyeket szegény magyar gyermekeknek meg kellene tanulniuk az iskolában, de nagyon valószínű, hogy többnyire másképpen hangzanak el, mint ahogyan megpróbálják megtanítani őket.

Ennek következtében pedig kiderül, hogy ezek a versek mind-mind jók.

A Himnusz, a Szózat és Petőfi is jó, Petri György, Orbán Ottó és Kosztolányi Dezső is jó, kivétel nélkül mindenki jó, Weöres Sándor és József Attila meg egyenesen zseniális.

Ezt a sok-sok verset 17 színész mondja el, ügyesek mind, mégis muszáj kiemelnem közülük Ficza Istvánt és Für Anikót, ahogy utóbbi előadta a kis balázsos Altatót, hát attól én gurultam, ahogy mondani szokás. A Betlehemi királyok alatt szintén, a Walesi bárdok meg – igen, az az egymilliószor hallott-olvasott-elkopott Arany-ballada – kis híján megríkatott.

Advertisement

Olvasom, hogy lesz Anyám tyúkja 2. is, egy tuti nézővel már számolhatnak.

Fotó: Gordon Eszter/Örkény Színház