This is a platform for User Generated Content. G/O Media assumes no liability for content posted by Kinja users to this platform.

Egymilliárd forintos Lamborghini a genfi autószalonon

Illustration for article titled Egymilliárd forintos Lamborghini a genfi autószalonon

Örömmel jelentem, csodás az élet a milliomosok pompás fekvésű és éghajlatú halálcsillagán, Genfben, ahol süt a nap, tollászkodnak a hattyúk, és akár ennyi pénzt is lehet költeni egy kocsira. Mielőtt átszámolná valaki lélegeztetőgépre, nokiásdobozra és hasonló magyar mértékegységekre, nem érdemes: már az összes elkelt, mi pedig csacsogtunk a tulajdonosi sereg kétharmadával.

Advertisement

Ez annyiból nem nehéz feladat, hogy a Venenónak nevezett autóból három darab készült, az Ismeretlen Arab mellett pedig két Gazdag Amerikainak adtak el belőle, akik mindketten olvassák kiadónk Jalopnik című autós hecclapját, így boldogan meséltek. Egyiküket Anthonynak hívják, másikukat Chrisnek, Anthony orvosi műszerek gyártásából gazdagodott meg, Chris valami befektető, és mindketten nagyon aranyosan és lelkesen hülyék, mert az autót például úgy vették meg, hogy egy, nem látták, kettő, idén karácsonyra kapják majd csak meg. És mellé boldogan paroláznak a Lamborghininél és megköszönik a lehetőséget (az egymilliárd forint elköltésének lehetőségét). Nagyon aranyos emberek, tényleg. Ezt most komolyan mondom, mert elsőre nyilván irtózatos köcsögnek gondolnánk őket – pláne, hogy Chris hátrazselézett hajat és tolakodó szemüvegkeretet visel –, hiszen egymilliárd forintot költöttek éppen egy hülye autóra, de nem azok.

Furcsa világ ez a genfi autószalon. Ímmel-ámmal normális autók is vannak, de egyszerűen eltűnnek a vadabbnál vadabb szuper- és hipersportautók között. Egy, a budapesti utcán tök menő M3-as BMW az itt szürke legókocka. A közönség pedig – a digóskodó német újságírókat és a sajtósokat leszámítva – ilyen emberekből áll: szupersportautó-manufaktúrák lelkes, bolond vezetőiből és cuki gazdagokból, aki eltartják őket.

Advertisement

Sok köze persze nincs az egésznek semmihez, de valahol azért igen. Chris például úgy tekint leendő autójára mint a gondjaira bízott kulturális értékre, amivel annyit kell közúton jönni-menni, hogy minden kisgyerek lássa, és gyönyörködjön benne, és egyik-másik gondolja majd azt, hogy ez menő, és ilyeneket akarok csinálni, ha nagy leszek, és mérnök akarok lenni.

Menőségi-mérnöki alapkutatás ez, de azért tényleg nagyon vicces gondolat egymilliárd forint egy autóért.

Share This Story

Get our newsletter