Illustration for article titled Durrell paradicsomából kopottas nyaralósziget lett Korfu

Előre kell bocsátanom, hogy Korfut a tévé szerettette meg velem. Gyerekkorom meghatározó televíziós élménye volt az 1987-es BBC sorozat, ami Gerald Durrell "Családom és egyéb állatfajták" című könyvéből készült. Sejtettem ugyan, hogy 2013-ban más fogad majd a 2. legnagyobb Jón-tengeri szigeten, mint amit a képernyőn láttam, de ekkora kontrasztra nem számítottam a tévéből sugárzott idilli környezet és az augusztus végén megtapasztalt valóság között.

Advertisement

Valószínűleg a görög válság és az intenzív turizmus — az angol, holland mellett a magyar is — együttesen fakította meg a sziget képzeletemben élő színeit. A magam és családom jelenlétével az egyhetes last minute nyaralásunk persze hozzáadódik ehhez, nem is szándékozom tovább lamentálni a világ romlandóságán, hiszen tudjuk, régen minden jobb volt — beszéljenek helyettem inkább a képek.

Annyit még azért hozzátennék, hogy az alábbi látszat ellenére nem vagyok végletekig csalódott, a magam részéről szeretem a kopottság és lepukkantság otthonos miliőjét, fényképezni is hálásabb a múló, mint a tökéletes szépséget. Ilyen szempontból nézve tehát nem utáltam meg Korfut, simán befért Kréta, Rodosz és Ciprus mellé a "bármikor visszamennék mégegyszer" nyaralási kategóriába.

A technika iránt esetleg érdeklődőknek: az alábbi hipszterképek Rossmann 200-as filmre készültek, Yashica MG-1 illetve Yashica Electro GSN fényképezőgépekkel, vágatlanul adom közzé őket, ahogy a negatívszkennerből kijöttek.

Fotó: Nagy Attila/Cink.hu

Share This Story

Get our newsletter