Most, hogy a Fidesz teljesítménye és népszerűsége egyre gyalázatosabb, a baloldali ellenzék pedig Kovács László fura álmai ellenére semmit sem tud felmutatni, többet kell beszélnünk szerintem a Jobbikról. Gondoltam, írok kicsit arról, nyerhetnek-e és kormányozhatnak-e.

Nekem most 2 elég fontos dolog jutott eszembe róluk.

Arról már esett szó nálam – többször is –, hogy volt egy nagy tévedésem Jobbik-ügyben. Nem részletezem megint, csak röviden: a lényeg, hogy hiába nem vevők a párt ideológiájára többen, mint a választópolgárok 15-20 százaléka, Vonáék mégis teljesíthetnek eredményesebben a következő választásokon. Mégpedig azért, mert az emberek a legtöbbször nem valamire, hanem valami ellen szavaznak, és ha ideje jöttén eléggé elegük lesz mondjuk Orbán Viktorból és a Fideszből – jelen állás szerint ez nemcsak elképzelhető, hanem valószínű is –, akkor arra fognak voksolni, akinek érezhető esélye lesz a győzelemre. Sokkal kevesebb jele van annak, hogy az első számú kihívó a baloldal lesz majd, hisz már most is úgy érzik sokan – a felmérések tendenciái alapján van is okuk erre –, hogy az egyetlen kormányzóképes ellenzéki erő a Jobbik. Na de az, hogy egy párt a második legerősebb a rendszerben, azt is jelenti-e, hogy kormányzóképes? Korántsem feltétlenül – de erről később. Előbb az egyik dolog jöjjön a kettő közül.

1. És a csalódott fideszesek hova álljanak?

Van valami, amiről sokkal kevesebb szó esik a kelleténél. Miközben – főként az időközi önkormányzati és parlamenti választások tapasztalatai alapján – sokszor beszélünk arról, hogy nagy az átjárás a Jobbik és az MSZP szavazótábora között, aközben teljesen elsikkad, hogy mi a helyzet a Fidesz és a Jobbik vonatkozásában ugyanezen a téren. Oké, hajlamosak vagyunk tényként kezelni, hogy a Jobbik azért nőtt nagyra pl. Északkelet-Magyarországon, mert a választók jelentős része elhagyta az elgyengült szocikat, és a szélsőjobbon kötött ki, de ha ez így is van, csak a jelenlegi helyzet leírására elegendő. A Jobbik tovább már nem tud a baloldal kárára hízni, aki onnan el akart jönni, megtette. Kinek a kárára tud akkor?

Advertisement

Természetesen a Fideszére. Milyen választásai vannak egy kiábrándult fideszesnek? Egyáltalán, milyen ember a kiábrándult fideszes?

A kiábrándult fideszes a baloldali-liberális hiedelmekkel ellentétben igen sokféle, és egyáltalán nem úgy néz ki, mint tegyük fel Semjén Zsolt vagy Németh Szilárd törvénytelen közös gyermeke. A Fidesz fénykorában tényleg néppárt volt – azzá lett Orbán Viktor spirituális vezető vezetésével –, ami azt jelentette, hogy a meggyőződéses keresztény-konzervatív jobbosoktól a szabadelvű komcsiutálókig sok mindenki elfért berkeiben és holdudvarában. Ezeket az embereket nyilván nem valami ideológia és hagymáz kötötte össze – sőt nem feltétlenül kötötte össze őket bármi.

Azon a behúzott ikszen kívül.

A Fidesz első kétharmadát nem Orbán Viktor, hanem Gyucsány Ferenc csinálta meg.

Advertisement

Ám ezeknek az embereknek az összetartására hiába tűnt jó ötletnek a centrális erőtér – nem vagyunk sem komcsik, sem nácik –, nem bizonyult elegendőnek. Tudjátok, miért? Mert kamu volt. Mert hiába feltételeztem én is, hogy a második kétharmad után Kádár János újjászületésének leszünk tanúi – konszolidációnak az aki nincs ellenünk, az velünk van jegyében –, erre kísérlet sem történt. Maradt a harc minden és mindenki ellen.

Magyarország miniszterelnöke ezt tudja, ebben tehetséges. Vele nem lesz más a Fidesz.

Advertisement

Tehát akkor mit tehet, merre mehet, akinek ez nem tetszik vagy nem elég?

Otthon maradhat, mint Veszprémben. Ha inkább liberális fajta – bár ilyenek a 2010 utáni koppanások után aligha vannak már sokan – eljuthat esetleg az LMP-ig. Ha azonban afféle nemzeti érzelmű figura, és mégis utálja a korrupciót és a kontraszelekciót, nem marad számára más – mint a Jobbik. Egyet nem fog tenni: soha, de soha nem fog átszavazni balra. Akik egykor Gyurcsány elkergetése érdekében a Fideszre voksoltak, már régen leléptek, legkésőbb a magánnyugdíj-pénztáras sztori idején. A maradéknak az MSZP, az Együtt, a DK és a többi alig létező demopárt nem opció. A Jobbik viszont sokak számára simán.

Pláne úgy, hogy még nem volt kormányon, még nem kúrt el semmit, tehát úgymond tiszta.

Advertisement

Amikor a Jobbik cukiskodik, akkor értük cukiskodik.

Ha mindez stimmel, akkor nem kérdés: 2018-ban Vona Gábor nyerhet.

2. És a Jobbik győzelme vajon mit hozna?

Nem valami szívderítő forgatókönyv, ugye? Na de visszatérve az alapkérdéshez: az, hogy egy pártnak győzelmi esélyei vannak, azt is jelenti-e, hogy kormányzóképes erő?

Advertisement

Nem.

A Jobbik viccpárt, és híján van minden politikai képességnek, ami ahhoz kell, hogy egy országot hosszabb távon kormányozni tudjon. A Jobbik olyan, mint Torgyán József Független Kisgazdapártja, csak még kevesebb benne az intellektuális potenciál. Ott legalább a sok futóbolond mellett volt egy ravaszdi Bánk Attila meg egy okos Pokol Béla is – bár persze Pepó Pál miniszter lehetett, ami azért sokat elmond. Úgyhogy a Jobbik ebből a szempontból nem is a Csurka István-féle MIÉP utóda, hanem az FKGP-é. Engem kísértetiesen emlékeztet rá.

Tudom, ilyenkor szokott jönni, hogy mások is hatalomra kerültek különböző országokban, pedig előtte kiröhögték őket. Ilyen volt Hitler Németországban, mondják. Meg hát az a balfasz Kim Dzsongun is hogy néz ki már! Mint egy hülyegyerek.

Advertisement

Ezekben én végképp nem hiszek. Nem 1933 van, és nem Észak-Koreában élünk. Magyarország az Európai Unió része – egyelőre legalábbis –, államformája köztársaság, berendezkedése demokratikus. Akármit is mond erről Orbán Illiberális Viktor – vagy bármelyik ellenfele –, és akárhogy is faragták szét meg össze a választási törvényeit és az alkotmányát.

A Jobbik megnyerheti a választásokat – de nem maradhat hatalmon tartósan. Ha kormányt képes alakítani egyáltalán, kormányozni a Fidesz-romokon és a vele közel sem rokonszenvező nemzetközi környezet ellenében akkor is képtelen lesz. Emlékezzetek vissza, mit kapott Ausztria, amikor belekeveredett a koalícióba a Jörg Haider-féle Szabadság Párt.

Persze egy lehetőség van: hogy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin segít – elvégre van ilyenre nemzetközi példa Kelet-Európából is, elég megnézni, kik és hogyan irányítják ma Ukrajnát.

Advertisement

De eddig én nem szeretnék elmenni, vegyétek tréfának az előző bekezdést. Inkább arról essen még pár szó, hogy mihez vezetne szerintem a Jobbik sikere és villámgyors bukása.

Mi máshoz, mint káoszhoz.

Úgyhogy nem a Jobbik a baj – hanem az, ami nincs. Mi nincs? Alternatíva. A gyurcsányi ámokfutás után 2010-ben még voltak maximálisan demokrata ismerőseim és barátaim – nem magamról beszélek sutyiban, ha hiszitek, ha nem, én a színesebb parlament és a kétharmad megakadályozása érdekében próbáltam tenni valamit, de kevésnek bizonyultam ehhez –, akik Ferenc-utálatból tényleg leszavaztak az egyetlen kormányalakításra és kormányzásra képes erőre. Gondolván, itt az utolsó pillanat, amikor valaki még gatyába rázhatja ezt a sokat szenvedett kis országot. Aztán ebből az lett, ami lett, látjátok.

Advertisement

A rossz hírem, hogy valóban az volt az utolsó pillanat. Jött, volt, elmúlt, tartunk, ahol tartunk. A még rosszabb az, hogy ezen egy pár hónapos extra politikai válság – jobbikos kormányalakítási vagy kormányzási kudarcokkal, ebből a szempontból mindegy – nem sokat tud rontani.

Még szerencse, hogy van jó hírem is: 2018 messze van. Addig még annyi minden történhet – sőt fog is történni –, hogy csak úgy kapkodjuk majd a fejünket. Jobbra-balra – vagy fordítva.