Illustration for article titled Csak ketten álltak a sorban a tomboló Matthäus előtt a CBA-ban

Kamerafelvételek bizonyítják, hogy egyáltalán nem várakoztatták meg annyira a volt sztárfocistát és egykori magyar szövetségi kapitányt a Hegyvidék központ luxus CBA-jában, hogy jogosan kezdjen kiabálni.

Advertisement

Összesen három vevő állt a kasszánál: egyet éppen kiszolgált a pénztáros, Lothar Matthäus és gyermeke pedig az utána következő második helyen álltak, amikor a híresség olyan tombolásban tört ki, hogy végül a biztonsági őrnek is közbe kellett avatkoznia. Onnan tudom ezt ilyen pontosan, mert most beszéltem Fodor Attilával, a CBA kommunikációs igazgatójával, aki épp végignézte az egészet videón.

Miután egy olvasó beszámolója alapján a Cink megírta, hogy ma délelőtt micsoda tombolást rendezett a sztárfocista, németül és angolul kiabálva, a CBA villámgyors belső vizsgálatot tartott, megnézve a biztonsági kamerák felvételét és megkérdezve az érintetteket.

Advertisement

Ezek alapján arra jutottak, hogy a szupermarketben az események idején minden flottul ment: 3 pénztár üzemelt, az egyiknél álló Matthäus a harmadik volt a sorban, úgy, hogy egy vevőt épp kiszolgáltak, amikor nem bírta tovább, és kitört.

Advertisement

Fodor szerint a videós bizonyítékok alapján a kiszolgálás rendben, folyamatosan ment, nem volt fennakadás, a pénztárosnak nem kellett hátramennie vonalkódot ellenőrzni vagy valami hasonló miatt a vevőket várakoztatni, amikor a sztár egyszer csak tiltakozni kezdett. “Ez nem nevezhető annyira hosszú sornak, ami miatt újabb kasszát kellett volna megnyitni” – mondta Fodor.

A cégnél nem is értik, hogy Matthäusnak miért fogyott el a türelme ebben a helyzetben.

Advertisement

Mi pedig gratulálunk az egészről levélben beszámoló TMG-nek, megajánlva neki a Kis Szemtanú Díjat, mert most már videó is bizonyítja, hogy egyrészt pontosan írta le az eseményeket, másrészt jól értette, miről kiabál Matthäus.

Update: Áthúztam utólag azt a félmondatot, hogy “a híresség olyan tombolásban tört ki, hogy végül a biztonsági őrnek is közbe kellett avatkoznia.” Azért tettem így, mert mint most Fodortól megtudtam, ezen a ponton kissé félreértettem a dolgot. Tombolás tényleg volt, és az őr tényleg közbeavatkozott, amennyiben kikísérte Matthauséket és utánuk vitt valamit. De nem kivezette a volt focistát, hanem utánuk vitt két biotejet, amit a nagy hirigelésben Matthaus otthagyott a szupermarketben.

Share This Story

Get our newsletter