Tavaly nem született egy igazán korszakos album sem, de ettől még volt sok jó lemez, nekem is voltak kedvenceim közülük.

Vannak persze olyan vélemények is, amelyek szerint az elmúlt kb. húsz évben nem jelent meg egyetlen korszakos lemez sem, és erről is lehet vitatkozni, mindenesetre arra azért az elmúlt években is volt már példa, hogy kialakult valamiféle konszenzus az év jobb lemezéről a szaksajtóban, idén meg nem nagyon.

Az újságok év végi lemezlistáit összesítő albumoftheyear.org oldal szerint az idén a képen látható War On Drugs csinálta meg az év albumát, noha a Lost In The Dream a legjobb esetben is egy jól megcsinált, nagyon hangulatos lemez ("kicsit elszállós, de hatványozottan nyugis és letisztult zene, leginkább a harmincon felülieknek" – írtam róla egyszer), de nem egy stílusokon átívelő, nagy vitákat ébresztő remekmű.

Fokozottan igaz ez a többiekre: az összesítésben második helyre került St. Vincent-album korrekt énekesnő-dalszerző lemez, a Run The Jewels egész okés hiphop, szerintem az összesítésről lecsúszott D'Angelo is ilyen a soulban, és így tovább, csupa, a saját zsánerén belül fontos/kiemelkedő, de azon túl nem igazán ismert előadóktól.

Ezek egyike sem olyan, amiről sokat lehetne vitatkozni – talán ebből FKA Twigs lehetne a kivétel, ő viszont bármilyen izgalmas jelenség is, a zenéje annyira azért nem jó. (Van olyan, aki ezt bővebben is kifejtette.) Vagy bárki tényleg azt gondolja, hogy Aphex Twin visszatérő lemeze megközelítőleg olyan fontos, mint az életmű korábbi albumai?

Advertisement

Ettől még azért jó móka összeírni a saját kedvenc albumokat, bár most a szokásosnál is nehezebben ment, mindenesetre nagy nehezen összeraktam a top 10-emet. (Tavaly írtam részletesebben arról, hogy ebben mi a jó, meg mi a rossz, itt olvashatja el részletesebben, akinek sok ideje van az ilyesmire.)

Trükközés nélkül azt a tíz lemez választottam ki, amelyek a legnagyobb örömet okozták 2014-ben – sajnos a tíz előadó között nincsenek nők, de remélem, hogy ez nem az én beszűkültségem miatt alakult így, hanem tavaly egyszerűen nem nagyon készült igazán nekem való, csajos lemez. Pedig nem kell sok: elég, ha egyszerű és szép/okosan megszerkesztett popdalokat ír valaki, mint a Teleman, amely semmi újat nem fedezett fel, de erre a lemezre valahogy minden összejött (az alábbi szám még csak nincs a legjobbak között, de ezt még itt nem sütöttem el).

És akkor a top 10:

Teleman: Breakfast
Ty Segall: Manipulator
The Horrors: Luminous
Sleaford Mods: Divide and Exit
The Growlers: Chinese Fountain
King Tuff: Black Moon Spell
Temples: Sun Structures
Grumbling Fur: Preternaturals
Hookworms: The Hum
Total Control: Typical System

Advertisement

Nem sokkal maradtak le:

Ariel Pink: pom pom
East India Youth: Total Strife Together
Mac Demarco: Salad Days
Parquet Courts: Sunbathing Animal
The War On Drugs: Lost In The Dream