Azért az durva, hogy a múlt század hetvenes éveiről ma már történelmi regényt lehet írni, ugye? Mondjuk van még benne II. világháború és környéke is bőven, de az a kettő is közelebb volt egymáshoz, mint a későbbi kor hozzánk. A Vadnai Bébi nőkről és férfiakról szól.

Ezt a sztorit – magából a sztoriból is az derül ki, ha jól értem – meglehetősen sokáig érlelte a szerző a fejében és a jegyzeteiben, amin nem csodálkozom. Jelenidejűleg nemigen lehetett simán, lazán megfogni, értelmezni mindazt, ami benne van.

Mert nemcsak nők és férfiak és történelem van benne, hanem iszonyúan ágas-bogas viszonyok és rendszerek, sorsok, magyarok Trianonon innen és túl, magyar zsidók, akik megússzák, olyanok is, akik nem. És szenvedély meg végzet is, olyan, hogy ha kevésbé jól lenne megírva, harsány és ostoba lehetne, de nem az, mert jól van megírva. Egyébként is mindig azon múlik, hogy hogyan van valami megírva, ennek a jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni.

Bereményi Géza úgy ír, mint régebben, egészséges magyar nyelven, nem sokat bohóckodik vele, nem blikkfangol, viszont bravúrosan szerkeszt, majdnem egészen a legvégéig, mert a kulmináció – vagy mi a nyavalya – után még folytatódnak a dolgok, hogy kiderülhessen, ki is a történet tényleges főszereplője. Vagy hogy kik azok. Ekkorra én kicsit elfáradtam, és eszembe jutott Ottlik, azok a részek az Iskola a határonból, amik nem a katonaiskolában játszódnak.

Az egyik főszereplőt mellesleg úgy hívják, hogy Doxa. Mindjárt arra gondoltam, hogy a híres Dixi, a magyar alterkultúra e különös jelensége van belerakva a regénybe, de fogalmam sincs, hogy valóban így van-e. Később utánanézek.

Advertisement

Nem fogyasztottam olyan sok Bereményi-írást életemben, mint amennyi a Cseh Tamás-kedvelésemből fakadna, elég régen volt, hogy így rávetettem volna magam bármely művére, de erről már akkor éreztem, hogy eléggé rendben lesz, amikor elém tette a feleségem, és úgy is történt, tényleg. Ebből kifolyólag ajánlom mindenkinek, aki szereti.

Olvassatok mindennap!