Veress S. Áron nyilvánosan átkozódott a vasárnapi zárva tartás miatt, és többször is a Fidesz fősodrától eltérő gondolatokat fogalmazott meg.

A párt ifjúsági tagozatának a Keletinél tetten ért elnöke 2003 óta tagja a Fidesznek, és bár az általa vezetett ifjúsági tagozat évek óta nem igazán aktív, ettől még a tagozat nagyon is létezik. Veress viszont mintha kiábrándult volna kicsit pártjából, legalábbis a Facebook-bejegyzései alapján nem mindenben értett egyet párttársaival, sőt.

Veress S. Áron többször is kikelt a KDNP és a vasárnapi zárva tartás tervezete ellen: "Hogy rohadjon meg, akinek ez az eszébe jutott! Én szeretek bevásárolni késő este csúcsforgalom után és vasárnap, amikor nem kell dolgozni. Nekem ne mondja meg senki, hogy mit csináljak a vasárnapommal és hogy mi a társadalmilag hasznos fogyasztói szokás!" – írta novemberben, miután a kormány is beállt a kereszténydemokraták javaslata mögé. (2011-ben még a Twitterén is dühöngött egy sort emiatt.)

Advertisement

Nem osztotta azokat a véleményeket sem, melyek szerint a tavalyi parlamenti választásokon a Fidesz elsöprő győzelmet aratott volna:


Ezek után jöhetnek az összeesküvés-elméletek, miért pont Veress S. Áron keveredett ebbe az ügybe!

Advertisement

(via algebraicvarietyshow)

Fotó: Ifjusagitagozat.hu