Pörög már egy ideje a hír az interneten, miszerint a közszolgarádió betiltotta Varga Ferenc József humorista tolmácsot kérekes kabaréjelenetét, azaz nem akart belőle szilveszteri műsorszámot. Csomó minden történt közben, úgyhogy csak most hallgattam meg a cuccot.

Ez úgy volt lehetséges, hogy Varga Ferenc József két pajtásával felvette a dolgot, és kirakta az internetre, itt lehet elérni őt. Igazából nem is tudom, mit mondjak. Le vagyok sokkolva.

Oké, persze, úgy kezdtem bele, hogy tényleg ott tartunk, hogy a NAV szerencsétlen elnökével már viccelni sem lehet? Ez megy? Miközben a legkádárrendszerebb Kádár-rendszerben is ott volt a tévében Hofi Géza, és olyanokat mondott – akár a főtitkár elvtársról is –, hogy a röhögésbe beleremegtek az ország, sőt a határokon túli magyar nyelvterületek összes falai?

Csakhogy most úgy érzem – miközben, ahogy mondtam is, alig jutok szóhoz –, ennél kínosabb és humortalanabb izét egy árva József – legyen akár Sas vagy Ihos – sem tudott produkálni élete legrosszabb formájában sem. Vagy ez csak egy ilyen átlagos darab? Mondjátok meg ti, én sajnos évtizedek óta nem hallgattam Rádiókabarét. Jól tettem?

Varga Ferenc József egyébként – akinek két másik jelenete azért lemegy majd szilveszterkor – nem érti, miért találták durvának épp ezt a darabot a szerkesztők, szoktak sokkal keményebben is fogalmazni. A Népszabadság megkereste az MTVA sajtóosztályát, ők azt írták, a három VFJ-jelenetből egynek a színvonala nem volt elég jó ahhoz, hogy beszerkesszék a műsorba.

Advertisement

Most akkor egy platformra kerültem velük? Nem akarom!