Atletico Madrid–Real Madrid 4-0

Sajnos nem Dárdai Pál nagyszerű Bundesliga-edzői debütálásáról fognak beszélni a világfutball szakértői ezen a hétvégén, hanem erről a madridi rangadóról. Nem is tudom, mikor láttam ilyet, ha láttam egyáltalán valaha. A kapaszkodó úgy verte az éllovast, mint a kétfenekű dobot.

Advertisement

De tényleg. Egyet mondok: a kapura lövések aránya 17-3 volt! Szóval nem úgy ment, hogy a Real támadott, és az Atletico szétkontrázta. Nem-nem. Gyakorlatilag az elejétől a végéig dominált Diego Simeone csapata, talán az első félidő végén, 0-2-nél volt néhány perc, amikor a tízszeres BL-győztes – utoljára ugye tavaly májusban épp az Atleticót kapták el emlékezetesen – is ilyen tisztességes és igyekvő tizenegynek tűnt, de gólra akkor sem futotta, a végén meg szétestek.

Egy szó, mint száz, kisebbfajta futballtörténelmet látott, aki nézte. Önálló fejezet nem lesz belőle, de egy erős lábjegyzet macska és egér témakörben igen. Tudjátok, mi a legviccesebb? Az, hogy így is marad az élen a Real, igaz, a Barcelona egy pontra megközelítheti. Mondjuk ha CR-ék így folytatják, helycsere is lesz nemsokára, de ne szaladjunk a dolgok elébe.

Igen, tudom, sok sérült van a védelemben – de mit számít, az annalesekbe csak a 0-4 kerül!

Fotó: Denis Doyle/Getty

Share This Story