Jó, az, ha politizál a színház? Nem muszáj neki, de miért ne, ha van mondanivalója a valóságról? Nincsenek korlátok, az a fontos, hogyan mondja el. Megnéztem A Pártot a Trafóban.

Elég öreg vagyok már, hogy ne könyvekből, dalokból, újságcikkekből, filmekből és színi előadásokból akarjam megismerni az igazságot. Viszont sok mindenki igazsága érdekel, főleg akkor, ha érdekesen, színesen, okosan képes elmondani. Ezért olvasok könyveket, hallgatok dalokat, olvasok újságcikkeket és járok moziba meg színi előadásokra.

Schilling Árpád világéletében közéleti színházat írt és rendezett, az ország és a világ érdekli, erről tud-akar beszélni. Nemcsak a színpadon, mindenhol máshol dettó, biztos ti is olvastatok már interjút vele (itt van például egy friss), láttátok nyilatkozatát, hallottatok vitáiról, mondjuk arról, amit Vidnyánszky Attilával, a Nemzeti (már nem is annyira) új igazgatójával hoztak össze Berlinben.

Advertisement

Az van, hogy én általában nem szeretem az ilyen (egyszerre tehetséges, elszánt, elhivatott) művészek művészeten túli megnyilvánulásait. Azért, mert amit (jelen esetben) a színpadon kívül mondanak, azt szükségképpen kevésbé szofisztikáltan-érdekfeszítően bírják kifejezni, mint saját világukban, avagy belakott kereteik között. Nem tudom, érthető-e, kicsit belebonyolódtam. Szóval, a lényeg az, hogy egy Schilling- vagy egy Vidnyánszky-interjú (pláne, ha politikus, és hát egyik sem lehet nem az) szükségképpen sekélyebb, direktebb, mint egy Schilling- vagy Vidnyánszky-előadás.

Schilling Árpád hosszabb idő után írt-rendezett új darabot, A Párt címmel, ennek van három előadása ezen a hétvégén a Trafóban. Egy lement csütörtökön, péntek-szombaton van a következő kettő, utána ősszel lehet megnézni legközelebb. A Krétakör-kedvelő közönség már januárban elkapkodta a jegyeket, ki voltak éhezve Schillingre, nagyok voltak a várakozások, ahogy mondani szokás. Úgyhogy ha még nincs belépőtök, várnotok kell.

Advertisement

Azt feltételezem, hogy a Krétakör-kedvelő közönség nem csalódott. Schilling markolt egy jókorát, és kiderült, hogy elfér az élet a tenyerében. Az a címből világos, hogy miről szólhat a mű, a hír az, hogy többről szól, mint elsőre sejtenétek. Nemcsak arról, hogy hogyan teperte maga alá az országot a négy éve kormányzó kormánypárt. Nemcsak arról, hogy hogyan kurvult el a magyar politikai elit. Nemcsak arról, hogy hogyan nem sikerült megteremtenie az egyesült/egyesülő Európának az európai nemzetet.

Schilling messzebbre megy, olyasmit állít, hogy ideje újragondolni mindent. Mondom, mindent. Nemcsak a rendszert, a rendszer kritikáját is. Sose vagyok benne biztos, hogy így nézni a világra pesszimizmust és kiábrándultságot, vagy ellenkezőleg, idealizmust feltételez. A kettő iszonyú közel van egymáshoz, úgyszólván kéz a kézben járnak. Ráadásul az író-rendező átfogalmazza a harminc fölött ne bízz senkiben klasszik tételét is, leszállítja a korhatárt tizennyolcra. Mivel (ezt 2014-ben elég idétlen leírni, de mindegy) mindenki szem a láncban.

Advertisement

A sztori: a vidéki iskolaigazgató és a vállalkozó jó barátok, egyik a tanító, a másik a tanítvány, az egyik értékekben hisz, a másik az akaratban, és egyszer csak nagyon beteszi a lábát a városba a politika. És apránként szétcsúszik minden. Schilling Magyarországa nem szép Magyarország. Talán túlságosan is csúnya, talán ennyire nem gyógyíthatatlan hely ez. Vagyis ennyire talán a nagykorú Magyarország sem gyógyíthatatlan.

A karikatúra mindenesetre érdekfeszítő, az elejétől a végéig, működnek a típusok, a helyzetek, a szavak, a poénok. Ami szomorú, az vicces. Ami vicces, az szomorú. Klassz, ahogy összejátszik, egymást erősíti a zene, a szöveg, a színészek (Sárosdi Lilla, Szalontay Tünde, Ördög Tamás, Terhes Sándor játsszák a főszerepeket) színpadi jelenléte, a filmvetítés fekete-fehérben. Jók a váltások, nemcsak a jelenetek, a műfajok között is.

A feloldás tűnik csak kidolgozatlanabbnak, kevésbé üt, kevésbé fog meg. Inkább csak egy ötlet, masszív és mély tartalom nélkül. Igaz, utána is jön még egy jelenet meg egy dal, ami arról szól, hogy mindent elönt a szar. Abban megint van kraft. Schilling akkor jó, amikor izgatott és dühös, szerintem ez a helyzet. Izgatottan és dühösen pedig inkább kérdezni lehet, és nem válaszolni.

Advertisement

(fotók: Tóth-Ridovics Máté)