A köztévé a fiatalok szívét és médiafogyasztásra szánt idejét ezzel az új Petőfi Tv-vel akarja elrabolni. Agymosást vártam, irtó vontatott Red Bull-reklámot kaptam. Áltévécsatorna-kritika.

Ha lehet óriási lendülettel tévé elé ülni, akkor én úgy ültem neki vasárnap este nyolckor, hiszen az a műsor jutott nekem a Köztévé Fideszes Megújulásának Napján, amivel állítólag a fiatalokat akarja megfogni a Hatalom.

Milyen trükkös módszerrel fognak olyan tartalmat gyártani, amire egyáltalán odaül- vagy fekszik több generáció, akiknek a tévé már csak járulékos hír- és szórakoztató forrás, azaz akik alapból nem nagyon tévéznek? Mit talált ki a Habony Árpád-féle kommunikációs agytröszt?

Az első nap alapján kábé azt, hogy "alibizzük le az egészet kurva sok kameraráncigálással és bálás áron kapható műsorvezetőkkel". Hát ez egyelőre nem tűnik V2-es csodafegyvernek, a gyermekeinket sunyin fenyegető agymosásról nem is beszélve. De persze ez csak az első nap volt, rendkívüli műsorral, így lehet, hogy kedden nyolckor kezdődik az igazi agyradírozás.

A Petőfi Tv-ben – leszámítva a ritkás pinabajszot és kalapot viselő, korongrészegnek tűnő, egészen megdöbbentő fickót, aki úgy koncentrált a kezében tartott mikrofonra, mint Bem apó az emuháton érkező népfelkelőkre – nem volt semmi sokkoló. Kivéve azt, hogy hányszor tűnt fel benne a Red Bull felirat vagy – mint például az egyik Fluor-interjú esetében – konkrét termékelhelyezés formájában.

Advertisement

Az adás élőben megy, a központi helyszín az A38 hajó, de ezen kívül annyi helyre kapcsolgattak, mintha, nem is tudom, nem a sajátjukból, hanem az adófizetők pénzéből csinálnák. A neve ellenére ez nem egy új tévécsatorna, a Petőfi igazából az M2 esti műsorsávjának az új neve.

Elsőre meghökkentően olyan volt az egész, mint a borzalmas emlékeket keltő Sziget Tv, vagy a Kultúrház rosszabb napjai. Rettentő sokan szerepelnek egy rettentő sok helyszínre kapcsoló, kaotikus élő kulturális adásban, lihegő, mekegő vagy jópofizó, iskolai diákstúdiók hangulatát idéző riporterekkel, az 1990-es évek elején az MTV-ben, mármint a Music Televisionön még irtó fiatalosnak számító, hányingerkeltő kameraráncigálással és a kérdezők által magasról leszart, cserébe százezerszer látott riportalanyokkal. Mindezt megbolondítva mérhetetlen mennyiségű, de mindig jól fésült álfiatalkodással.

Leírva is durván hangzik, de azt képzeld el, hogy az interjúalanyt és a műsorvezetőt egyszer bevásálókocsikba ültették, és úgy beszélgettek, mintha nem lenne holnap, vágod?! Én ilyen menő dolgot azóta nem láttam, hogy egyszer körbevezettek a Kúldisztáni Állami Tévében!

Advertisement

Na és az, amikor fiatalokat kérdezgettek arról, hogy milyen arc Petőfi, és mit csinálna ma, ha élne, ők meg olyanokat nyögtek be, hogy respekt neki? Az már tényleg a jófejkedés miatt különösen gyűlöletes iskolai ünnepségeket idézte. Az ember látta maga előtt a reformláztól égő osztályfőnököt, amint elővezeti, hogy "idén ne unalmas felolvasás legyen, hanem ilyen fiatalos, spontán szövegelés arról, hogy mit jelent nekünk Bem apó, már meg is írtam a szövegeket".

Tatár Csillának például mintha ki lett volna adva, hogy 7 szavanként bele kell fűznie a szövegébe egy "menő"-t, kétpercenként egy "lecsekkoltá"-t. Ennek ellenére valósággal kiragyogott a mezőnyből, mert a műsorvezetők közül egyedül képes volt mekegés vagy körmondatokba fulladó nyögdösés helyett folyamatosan beszélni. Sőt kérdezni is tudott, ezért is volt fájdalmas, hogy a sietség miatt egyáltalán nem tűnt úgy, hogy érdekelné, mit válaszolgatnak neki.

Advertisement

Ez a műsorfajta – a magyar változata legalábbis – önfarkába harapó kígyó, ami leginkább arról szól, hogy "rohannunk kell, hogy kapcsolhassuk a következő helyszínt". Ha egy pillanatra megpróbálunk szórakoztató produkcióként nézni rá, a helyzet nem olyan vicces. A sugárzott tartalom fele arról szól, hogy nemsokára hová kapcsolunk, ott kivel fogunk beszélgetni, de a sok helyszín és az élő adás sokkja miatt soha senkivel nem beszélgetünk semmiről, a koncertek hangulatából sem érzünk meg semmit, kapkodva nyökörgünk két alibikérdést, aztán továbbadjuk a szót Csillának. Az első napi adás egyik emblematikus mondata ez volt:

Ahogy Lovasi András is említette, elindult egy folyamat.

A másik pedig az, hogy:

Elképesztő, hogy van egy generáció, akik jó dolgokat alkotnak.

A kormánypropaganda nyomait maximum abban fedeztem fel, hogy társadalmi célú hirdetésként a XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány reklámját adták.

Advertisement

Mindez annyira elgyöngített, hogy kilencre kikészültem, és inkább átkapcsoltam a gyűlöletes Real Madrid meccsére, mivel a Petőfin innentől nem a körkapcsolós egyveleg ment, hanem egy hosszú közvetítés az Erkel Színházban rendezett Pilvakerről. Ezt Inkei ripoter nézte meg, és ezt érezte közben:

Elég sokáig sikerült távol tartanom magam a Pilvakertől, de tegnap csőbe húzott az induló Petőfi Tv. Aki nem tudná: a Pilvaker kísérlet arra, hogy a hiphop és a slam poetry segítségével közelebb hozzák a fiatalokhoz a magyar költészetet és 1848-at, szemben az unalmas iskolai ünnepségekkel. Ehhez képest a Pilvaker pont olyan volt, mintha egy jófejkedő tanár zakót adott volna a gimi nehézfiúira, és csináltak volna egy laza iskolai ünnepélyt, ahol a srácok mondhatnak olyan dumákat is, hogy "Petőfi, Jókai, Táncsics, tizennyolc-negyvennyolc", de ettől ez nem lesz kevésbé fölösleges.

A Pilvakerből olyan mértékben hiányzik a természetesség és a humor, hogy még akkor se lenne igazán szórakoztató, ha a zenék jók lennének – eleve Kiss Ádám a műsorvezető, Kautzky Armand pedig valódi monológokkal támad. De szerencsére a megzenésített versek is pont passzolnak ehhez a karót nyelt hangulathoz: leginkább az igényes, hangszeres hiphop világából, ahol kötelező elem a fellengzősség és a szenvedő fej. Még az olyan, amúgy nem reménytelen arcok is belefulladnak itt a pátoszba, mint Halott Pénz vagy éppen Szabó Simon, akit nem is értek, mit keresett itt. A csúcs talán a Nem tudhatom giccsbe fullasztása volt, Punnany Massif-osan busongó hegedűszó mellett, igazából ennél jobban nem is lehetett volna a közmédiára szabni ezt az egészet.

Advertisement

Egy eleve rendhagyó adásnap után a világért sem vonnék mérleget, de arra már most kíváncsi vagyok, meddig égetik a pénzt ezzel a napi többórás élőzéssel egy senki által nem nézett csatornán, ahol a tegnapi nézettség kétharmadát tuti, hogy a kihegyezett tollal jegyzetelő tévékritkus kollégák adták.