A nap műbolhája: a 444 elkúrta, de mi ennek a valóságos jelentősége?

Illustration for article titled A nap műbolhája: a 444 elkúrta, de mi ennek a valóságos jelentősége?

Az internet egy része egész nap azon pörög, hogy hogyan tojta le a 444 a híres Chatham House szabályt. Hogy mi? Azt mondjátok, most hallottatok erről a szabályról először? Nem vagytok vele egyedül. Én sem hallottam róla, igaz, azt tudom, hogy háttérbeszélgetésekről nem írunk.

Advertisement

A jobbos online sajtó és a tumblr egy része mindenesetre tele lett az üggyel. Ha véletlen még nem találkoztatok volna vele, elmesélem röviden: tegnap este a Central kávéházban rendeztek egy vitát, amelyen Lánczi András századvéges filozófus és André Goodfriend amerikai sztárdiplomata vettek részt, és a liberalizmusról beszélgettek. Az eseményt a Common Sense Society nevű szervezet szervezte, ám előre kérte, hogy az újságírók ne írjanak tudósítást. Ekkor úszott be a képbe ez a Chatham House szabály, amit valamikor a múlt század első felében találtak fel, és arról szól, hogy a publikum felhasználhatja az adott eseményen megszerzett tudást, de nem idézheti a résztvevőket. Erről papírt is aláírattak a regisztráció alkamából.

Hogy mi ennek a magasabb értelme? A háttérbeszélgetés legitim és gyakran használt műfaj, amelyet előszeretettel alkalmaznak különböző politikusok. Ez mindenkinek jó, nekik azért, mert elmondhatják, ami a szívüket nyomja, az újságíróknak meg azért, mert okosodnak általa, és ha képesek gondolkodni, olyan információk birtokába juthatnak, amiket összerakva akár mélyebb összefüggések rendszerezésére is alkalmassá válhatnak.

Advertisement

Persze ez az esemény – ha mindent jól értek – nem klasszikus háttérbeszélgetés volt, hanem egy nyilvános fórum, és bár a szervezet azt állítja, sok ilyet csinált már, és mindegyiken alkalmazták a vonatkozó formulát, azt mégis el tudom hinni, hogy a 444 tudósítójának éberségét elhomályosította a kávéházban zsizsegő tömeg, és azt feltételezte, hogy nem titoktartási nyilatkozatot írt alá, hanem valami jelenléti ívet csupán.

És ezek után úgymond jóhiszeműen publikált riportot az újságban, amelyet egyébként elsőre – bevallom – végig sem olvastam, hiszen a tartalmát semennyire sem találtam izgalmasnak.

Advertisement

A nap folyamán azonban kitört a balhé: a Common Sense Society azt követelte az újságírótól, hogy vegye le a cikket, a dologra – eltérő vehemenciával ugyan, de – lecsapott a valasz.hu és a Mandiner, és a mikroblogágazatban is egyre-másra robbantak ki a threadek.

Advertisement
Advertisement

A cikket persze nem vették le – erre én is azt szoktam mondani, ha már egyszer elment az újság a nyomdába, nincs mit tenni, a példányokat csak a bíróság zúzathatja be jogerős ítélettel –, a szerző meg egyrészt elnézést kért, másrészt túlmagyarázta a dolgot, ekképp:

Ennél is fontosabb, hogy mások mellett Lánczi alapítványa, a Századvég képviseli nem kevés közpénzből a magyar állam érdekeit Amerikában, a cikk elején említett 1,3 milliárd forintos lobbimegbízás szerződését személyesen ő írta alá konzorciumvezetőként. Ezért erős közérdek fűződik hozzá, hogy nyilvános legyen, ő hogyan képviseli a magyar álláspontot az amerikaiak előtt, így az is, hogy miket mondott kedden este a goodfriendes beszélgetésen. Ebben az értelemben Chatham House-nál erősebb szabályokat is hajlandó lennék megszegni, ha segítségükkel pontosan bemutatható lenne, hogyan gondolkodnak a kormány megbízottjai magyar-amerikai viszonylatban.

Advertisement

Ez az, ami nekem nagyon nem tetszett, és egy rövid kis vitakezdeményünk volt is róla a cinkes szerkesztőségi levlistán. Szerintem ugyanis az erős közérdek sem írhat felül szimpla etikai kérdéseket. Ha belementünk abba, hogy nem írunk valamiről – ahogy mondtam: a megszerzett infók birtokában, azokból kiindulva, azokat tovább gömbölyítve később kibonthatjuk a témát –, akkor nem írunk róla. Ha elkúrtuk, elnézést kérünk, és pontot teszünk a mondat végére. A 444-esek különben azt mondják, az ügy túl van habosítva, hiszen senkit sem ért semmilyen érdeksérelem. Elhiszem, hogy ez igaz. Végtére a szövegben egy meglepő elem sincs – akárhonnan nézem –, semmi, ami bármennyire új vagy publikusan vállalhatatlan lenne.

De mégis rossz a szájíz azért. Az elkúrás az elkúrás, sem nem több, sem nem kevesebb. Viszont ezt a tumblr-en olvastam, és nevemre venném:

Az Erdélyi-gate tanulsága: még az off the record elmondott dolgaink is teljesen érdektelenek.

Advertisement

Annak ugyanakkor örülök, hogy leírhattam végre a műbolha szót. Még az ősidőkben volt a Kurírnak egy ilyen kis alrovata – vagy hasábja vagy mije –, hogy A hét műbalhéja. Azóta vártam, hogy végre műbolházhassak egyet. Hát eljött az ideje!

Share This Story

Get our newsletter