Olyan √ļj kamp√°nyfilmmel jelentkezett a Demokratikus Koal√≠ci√≥, amit, ha DVD-n adt√°k volna ki, csak √°tl√°tszatlan f√≥liabor√≠t√°sban lehetne √°rulni a porn√≥filmek mellett.

Pedig √°rtatlan dolognak tŇĪnik az eg√©sz, egy szok√°sos "bemutatjuk a legfontosabb jel√∂ltjeinket" t√≠pus√ļ klipnek. Az eleje olyan is, egym√°s ut√°n mutatkoznak be a demokrat√°k. A v√°jt szemŇĪ megfigyelŇĎ persze m√°r itt is kisz√ļrhatja, hogy a Szabads√°g t√©ren vannak, az egykori t√©v√©sz√©kh√°zn√°l, amihez Gyurcs√°ny Ferenc legnagyobb sikere, az ostrom eml√©ke kapcsol√≥dik. De a bomba csak k√©sŇĎbb robban. Lassan ugyanis kider√ľl, hogy ha ezt a filmet vehetj√ľ √≠zel√≠tŇĎnek, a DK 2014-es kamp√°nya a vaskos k√°romkod√°sokra √©s Gyurcs√°ny Ferenc kifejez√©seinek tudatos haszn√°lat√°ra fog √©p√ľlni. Mintha Tarantino lenne a titkos tan√°csad√≥juk, √ļgyhogy k√©sŇĎbb tal√°n lesz l√∂v√∂ld√∂z√©s is. Az is az amerikai mesterre utal, hogy a k√∂z√©ppontban egy erŇĎteljes, sŇĎt f√©lelmetes nŇĎfigura √°ll, a hat√°rozottan domin√°sra hangolt Vadai √Āgnes. A film zseni√°lis, de hossz√ļ, ez√©rt v√©gign√©ztem √©s megjel√∂ltem azt a p√°r helyet, ahol viszont nagyon is √©rdemes belen√©zni.

0:34 "Egy nŇĎ, aki nem retten meg sem Orb√°nt√≥l, sem az utc√°n grassz√°l√≥ n√°cikt√≥l" - kezdi harmadik szem√©lyben f√©lelemkeltŇĎ dominamonol√≥gj√°t Vadai "√örnŇĎm" √Āgnes, akin√©l t√∂bbet senki sem tett a DBSM demokratiz√°l√°s√°√©rt.

1:48 "√Čdesap√°m Mak√≥ szocialista polg√°rmestere" - kezdi megr√°z√≥ vallom√°s√°t a 25 √©ves Buz√°s Anna. Itt k√©ne meg√°llnia, √©s mi m√°r s√≠rn√°nk is, de ŇĎ folytatja.

Advertisement

2:42 Kakuk Gy√∂rgy egykori Fidesz-sz√≥vivŇĎ √©s √ļjs√°g√≠r√≥ tŇĪzpiros sportmotoron √©rkezik meg a r√©gi MTV-sz√©kh√°z el√© √©s kimondja, hogy "a h√©tsz√°z√°t!", majd azt, hogy "ebben a ny√ľves orsz√°gban".

Advertisement

2:59 Borka-Sz√°sz Tam√°s, aki a DK taxis-h√°zmester√©nek tŇĪnik, felrobbantja az "ebben a kurva orsz√°gban"-bomb√°t, hogy r√∂gt√∂n megnyugtasson: "nem kell beszarni Orb√°n Viktort√≥l √©s a jobboldalt√≥l"

3:14 Schneider G√°bor szende arcot v√°g, azt√°n elŇĎbb szarakod√°sr√≥l √©rtekezik, majd √ļjabb "m√°sr√≥l sz√≥l ez a kurva orsz√°g"-bomb√°t robbant.

Advertisement

3:34 "Nem azért kell politikusnak lenni, mert abból kurva jól meg lehet élni" - sokkol Szabó Attila.

Advertisement

4:04 "Mi HISZ√úNK Ňźsz√∂d igazs√°g√°ban" - mondja repperes k√©zmozdulattal a Progressz√≠v √örnŇĎ.

4:10 Amit m√©g Wermer Andr√°s √©s Ron Werber sem mertek bevetni egyetlen magyarorsz√°gi kamp√°nyban sem: egy eredeti Poul Nyrup Rasmussen-id√©zet! Szem√©lyesen az Eur√≥pai Szocilist√°k P√°rtj√°nak volt eln√∂k√©tŇĎl! Sz√∂veges form√°ban!