Nem nagy ügy, kinek jutna eszébe sajnálni Simicska Lajos cégét, ami olyan sokat kapott a jóból. Pedig ebben a sztoriban tényleg benne van minden, ami ma politika és Magyarország.

A Világgazdaság írta meg, hogy a közbeszerezési pályázatoktól három évre eltiltó közigazgatási határozat végrehajtásának felfüggesztését kezdeményezte a Közgép a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon. Simicska Lajos első számú érdekeltsége azt is kérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság vizsgálja felül a korábbi közigazgatási határozatot, és semmisítse meg.

A Közbeszerzési Döntőbizottság határozata alapján a Közgép elesik minden pályázattól három évre. A céget azon a pályázaton szopatták meg, amelyet az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság írt ki a Győr–Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő infrastrukturális továbbfejlesztésére. A Kötiviép’B Kft.-vel közösen induló a Közgép adta a legalacsonyabb ajánlatot, mégsem nyert: hamis adatközlés miatt kizárták a tenderből. A Közgép a KDB-hez fordult, amely – mint a VG írja – bár több ponton elfogadta az érvelését, elutasította a jogorvoslati kérelmet.

A probléma két Szerbiából szerzendő komp körül bontakozott ki, amelyek mérete néhány négyzetméter erejéig nem stimmelt. A Közgép azt állította, hogy jóhiszeműen továbbított nem hajszálpontos adatokat, a kiíró és a hatóság viszont azt mondta erre, hogy hamisítás történt. Méghozzá akkora, hogy súlyosan torzult a verseny, ezért megérdemli a Közgép a legsúlyosabb szankciót. Ráadásul a törvény értelmében nemcsak az ezután kiírandó pályázatoktól tiltották el ezzel szegénykémet három évre, hanem a folyó eljárásokból is kizárták.

A slusszpoén, a hab a tortán, a pont az i-n: A kikötő kivitelezését a A-Híddal és a Swietelskyvel együtt Mészáros Lőrinc cége nyerte.

Advertisement

A VG azon is elgondolkodik, hogy nem tudni, mikorra születhet döntés a Közgép-beadványról, de akár már augusztusban – ideiglenes intézkedésként – felfüggeszthetnék a közigazgatási határozat végrehajtását, ami újra megnyitná a lehetőséget a cég pályázati szereplése előtt.

Minden tekintetben laikusként megkockáztatom: nem fogják felfüggeszteni.

Néhány héttel – vagy tán egy-két hónappal – ezelőtt beszélgettem egy emberrel, aki otthonosan mozog a dolgok sűrűjében, és azt mondta: az Orbán Viktor-pikszisből kiesett Közgép kitalálta a mestertervet. Azt fogják csinálni, hogy minden lehetséges közbeszerzésen elindulnak, és minden egyes alkalommal nullás pályázatot fognak beadni. Mármint olyat, amin nem képződne semmi nyereségük, tehát az ár szempontjából garantáltan az övék lesz a legjobb ajánlat. Kizárt, hogy ilyen feltételek mellett egyetlen egyet se nyerjenek meg. Hát igen, mondtam, ez tényleg kizárt.

Advertisement

Ennyire naivak voltunk, ő is, én is. Nem kellett itt lacafacázni, elég volt pár négyzetméter és egy irdatlan nagy huszárvágás. Ebben a kurzusban amúgy is első számú eszköz a huszárvágás.

Ez nem a Magyar Nemzet és a gecigate, ahogy nézem, ez sokkal több annál, csak kisebbet visszhangzik, mert nem értünk hozzá. Meg különben is, az előző ciklusban, amikor még tartott az örök barátság, csak azt a közbeszerzést nem nyerte meg a Közgép, amit nem akart.

Ki a fenének jutna eszébe azok után, hogy búslakodjon most?

Viszont azt azért nem árt végiggondolni, hogy milyen plasztikus illusztrációja ez a sztori a rendszer működésének. Ha jó vagy, jutalmazunk, ha nem, minden eszközünk megvan, hogy megbüntessünk, és bármikor tudunk olyat lépni, amin még te is meg fogsz lepődni, öreg haver. A kép egyébként tényleg nem lett volna tökéletes a mészároslőrinces zárás nélkül.

Advertisement

Beszélgettem a minap egy másik emberrel, aki ismeri a dörgést. Nem értem, mondtam, hogy lehet, hogy a sarokba szorított Simicska Lajos, aki kétségkívül mindent tud Orbán Viktorról, miért nem robbantott, miért csak ilyen kis hülyeségekkel hozakodott elő, mint az a buta ügynökvád. Azt mondta, szerinte azért, amiért a hidegháború alatt sem nyomta meg soha senki az atomrakétagombot. Se az oroszok, se az amcsik. Tudták, hogy minden megsemmisülne.

Na ja. A Közgépnek lőttek, de a Közgép még mindig nem minden.