This is a platform for User Generated Content. G/O Media assumes no liability for content posted by Kinja users to this platform.

A csavarzár diadala

Illustration for article titled A csavarzár diadala

Azt figyeltem meg, hogy radikálisan megváltoztak a médiaborfogyasztási szokásaim. Ez főként az edény állapotán figyelhető meg, melyben a parafa dugókat gyűjtöm. Alig van benne valami.

Advertisement

Pedig hajszálra ugyanilyen elődje – háztartási baleset következtében összetört egy-két éve – többször is színültig telt. Ez meg ott tart, ahol – látjátok lentebb! –, és olyan lassan gyarapszik a tartalma, hogy már-már szégyellem, lesütött szemekkel rovom az utcákat. Nem volt ez mindig így. Egyszer régen, amikor még kicsik voltak a gyerekek, a tanító néni kitalálta, hogy parafával kéne kézműveskedni az iskolában, és kérte, hogy aki tud, vigyen be dugót. Nem akartam nagyképűsködni, bedobáltam egy zacskóba csak vagy százat, meg sem látszott a készleten a csökkenés. Kár, hogy nem voltam ott, amikor kiderült, hogy a további osztálytársak összesen nem vittek harmadennyit sem. Mindegy, mindenki egyformán részesedett belőlünk.

Az a helyzet, hogy az utóbbi időben közel sem csak bort fogyasztok, mikor alkoholhoz nyúlok, hanem sört is, és egyébként is ritkábban élek ezekkel a legális szerekkel, mint fénykoromban, ám ezek együttesen sem magyarázzák eléggé a dugókészlet-növekedés durva lassulását.

Advertisement

Az igazi ludas nem más, mint a csavarzár.

Petrány Jalopnik Máté kolléga valamelyik nap egy hatos kartonnal állított be az irodába, nem azért, hogy leitasson bennünket – sajnos –, csak pont útba esett neki az akciózó kereskedés. Aztán mire észrevettem, két palackot már hazavitt, de négy még ott virított az asztalán. Egyszer csak felkaptam a fejemet és megszámoltam: egy csavarzáras, még egy csavarzáras, még egy csavarzáras, az összesen három csavarzáras.

Advertisement
Illustration for article titled A csavarzár diadala

Igen, jó kis arányok. Hogy úgy mondjam, illusztratív arányok. Engem is illusztrálnak mintegy. Egyelőre persze szó sincs róla, hogy a magyar vagy a Magyarországon forgalmazott borok háromnegyedét ezzel az eszközzel zárnák le, de ha azt nézem, hogy mit szokás inni mostanában csak úgy, különösebb apropó nélkül, akkor már más a helyzet. Az úgynevezett fő- és nagyvárosi fiatalok elsősorban fröccsöznek és rozéznak – nem akarok ebből nemi kérdést csinálni, noha kis akarással lehetne –, és ez már önmagában sokat elárul.

Advertisement

Hogy saját magammal és a szubkultúrámba tartozó további egyedekkel árnyaljam a képet: mi ritkán fröccsözünk és még ritkábban rozézunk ugyan, az utóbbi időben mindazonáltal gyakrabban lövünk friss fehérekre és könnyed vörösökre, mint tizenöt-húsz éve, amikor szinte semmi sem érdekelt bennünket, aminek a címkéjén nem szerepelt a barrique kifejezés. A nagyborok ideje ugyan nem járt le – bár a kategória inflálódása miatt maguk a termelők ezt talán így is érezhetik –, ám hozzájuk alkalom kell, valamint vastag pénztárca. Az egyik még csak-csak adná magát, na de a másik? Egy fasza rizlinghez vagy laza pinot-hoz ezzel szemben olykor a hirtelen felindulás is elég. Ezek meg újabban szinte valamennyien csavarzár alatt várnak a sorsukra. Arra, hogy elkészítésük után egy-két éven belül megigyák őket. Akár meccsnézés, akár palacsintasütés közben, sőt a romkocsmák félhomályában is.

Van itt még valami. Drága bort igazán ritkán veszek. A nem drága esetében pedig alap, hogy friss legyen, évjárat szempontjából is, fehér és rozé esetében 2015 januárjában kizárt, hogy 2013-asnál öregebbért nyúljak – Somló kivétel –, vörösből esetleg beeshet termelőtől függően 2012-es is. Ez a része mindig alap volt. (Tudom, hogy itthon még mindig nem esett le a legszélesebb körben, hogy az idő nem nemesíti a bort, úgyhogy aláhúzom vastagon az evidenciát: az idő csak az igazán komoly borokat nemesíti, a felső alig néhány százalékot, a többit halomra gyilkolja.)

Advertisement

Az csak a 2010-es évektől lett ugyancsak alap, hogy ha friss bort veszek, mindig csavarzárasat veszek. Jobban bízom benne. Nem magában a borban, hanem a termelőben. Vagyis nem a dugóhibától félek – bár annyiszor kámpicsorított már el a TCA pályafutásom során, hogy nem is esik jól belegondolni –, inkább arról van szó, hogy az a termelő, aki záráshoz is korszerű technológiát használ, nagy valószínűséggel a teljes folyamat során is tudatában van-volt annak, hogy milyen évet is írunk napjainkban. Hogy még pontosabb legyen: a szőlő minősége mellett a tökéletesen tiszta technológia az alapja mindennek. Annak, hogy a lelkes fogyasztót ne érje keserű csalódás az első korttyal. Olyan pincétől sose vegyetek semmit, aminek honlapján öreg fekete hordókat láttok pirosra mázolt abroncsokkal.

Amikor a csavarzár bejött Magyarországra – kb. tíz éve talán? –, sokan gyanakodva fogadták. Asszem, a villányi Bock Józseffel beszélgettem egyszer erről, és elmondta, az első csavarzáras rozéját jóval kevésbé vették, mint ugyanabból az évjáratból a parafásat. Óvatos duhaj volt, mindkét verzióval megpróbálkozott. Holott akkor már világos volt, hogy ez a jövő, minden ilyent lehet tudni előre, elég megnézni, mi történik Új-Zélandon, Kaliforniában vagy Németországban. Ugyanaz fog történni itt is. Ugyanaz történt itt is.

Advertisement

Új-Zélandon már hosszú ideje csavarzár alatt vannak a presztízs-pinot-k is – hiába vörösek és drágák –, és bár nem muszáj minden hülyeséget elmajmolni, az arányok eltolódása a magyar piacon sem fejeződött még be. Viszont majd elfelejtettem: vannak még további alternatív zárások is, a műanyagtól a koronazáron át az üvegdugóig, utóbbit például Demeter Zoltán – a legjobbak egyike – alkalmazza előszeretettel Tokajban. Ezek is érdekes utak.

Illustration for article titled A csavarzár diadala
Advertisement

Biztos van köztetek, aki azt mondja, hagyjam békén ezekkel a hülyeségekkel, a parafa örök és meghaladhatatlan, és úgy hiányzik az a kis tekeres-csusszanás-pukkanás, hogy ha nincs, az egész bor értelmét veszti. Erre az egyik válaszom az, hogy az idő kerekét képtelenség megállítani. De van egy másik válaszom is. A tradíciókat szerintem sem lehet mindenestül a szemétre dobni. Ma még én is kizártnak tartom, hogy a burgundiai vagy bordeaux-i milliomosborokat ne parafával zárják. Azt meg pláne, hogy a tokaji aszúval – a magyar emberek és a magyar kultúra legnagyobb teljesítményeinek egyikével – hasonlóképpen cselekedjenek. És különben is, olyan gyönyörűek azok a portugál parafaligetek, hogy nem tehetek mást: drukkolok, hogy ez a kultúra se pusztuljon el, legyen neki értelmes jövője.

Advertisement

Egyszerűen csak mindennek meg kell találnia a maga helyét változó világunkban!

Annál inkább, hogy a csavarzárnak mégiscsak van egy rút hátulütője: nem lehet őt gyűjteni. Gondoljatok csak bele, milyen hülyén mutatnának ebben a vázában!

Share This Story

Get our newsletter