Illustration for article titled 37 euró

Münchenből jöttem haza tegnap vonattal, és majdnem adtam egy embernek húsz eurót. Lényegében ajándékba. De az is lehet, hogy gonosz módon nem segítettem egy rászorulónak.

Advertisement

A lényeg, hogy már javában ültünk a helyünkön, indulás előtt kb. fél órával, amikor egyszer csak felbukkant egy 25 év körüli fiatalember, és lihegve kérdezte, hogy sprechen sie ungarisch? Mondtam, hogy ná já. Mire ő – rettentő ijedten és kétségbeesetten tényleg – elkezdte ecsetelni, hogy 37 euró hiányzik, hogy megvehesse a jegyét hazafelé, és ha nem sikerül, hát összedől a világ abban a pillanatban. A Keletiben majd úgy megadja, hogy abban hiba nem lesz. Szinte teljesen meggyőző volt, komolyan, kezdtem is kutakodni a zsebemben, és akkor rájöttem, hogy csak húsz euróm van. Semmi baj, mondta, és felcsillant a szeme, de akkor és ettől így megállt a kézmozdulatom a levegőben. És hát a feleségem is megjegyezte óvatosan, hogy kell az még kávéra és grüner veltlinerre.

Egészen addig a pillanatig eszembe sem jutott az a szerencsétlen a Blahán, a 90-es években – naponta arra vitt az utam a Köztársaság tér felé, de nem kommunista voltam, hanem Kurír-korrektor –, akinek mindig 47 forint kellett volna, hogy hazajusson valahogy Kiskunmajsára.

Advertisement

Bocs, mondtam – nem a Blahán, Münchenben –, ezt a pénzt én most nem adhatom oda neked. A fiatalember rettentő szomorú arckifejezést foganatosított, és rohant tovább.

Három sorral arrébb ismét megpróbálkozott, egy másik házaspárnál, ott okosabb volt a pasas, mint én, hiszen megkérdezte, mi legyen a biztosíték. Személyi? Jogosítvány? Diákigazolvány? Akármi? Mire a fiatalember búslakodott, hogy sajnos nincsenek nála papírok.

Advertisement

37 euró köztünk szólva nem rossz pénz. Sokkal több, mint a 47 forint volt a 90-es években. Órabérnek egyáltalán nem gyenge.

A fiatalembert aztán nem láttam a Keletiben. Lehet, hogy örökre Münchenben ragadt miattam?

Advertisement

Share This Story

Get our newsletter