A rendszerváltás utáni első hadügyminiszter volt, aztán Deutsch-Für Tamás apósa, és szenvedélyes szélsőjobbos. Ha elfogadják az ötletét, Magyarország talán már atomhatalom is lenne.

A Honvéd Kórházban 82 évesen meghalt Für az MDF egyetlen olyan alapítója volt, aki az első szabad választás megnyerése után be is került az MDF koalíciós kormányába. 89-ben még köztársaságielnök-jelölt is volt, később pedig az MDF elnöke. Bár akkoriban nem is volt még öreg, a katonás keményen jobbos öregúr figuráját hozta. Az egyetlen dolog, ami megmaradt a politikai tevékenységéből, az a "körkörös védelem" kifejezés. A körkörös védelem a magyar hadsereg átalakításának Für Lajos-i útja lett volna, ha saját pártja és kormány támogatja az ötletet, de nem támogatták. Nem is csoda, hiszen totális képteleség volt.

A körkörös védelem lényegében azt jelentette volna, hogy Magyarország nem egy nagy nemzetközi katonai szövetség tagja lesz, hanem akkorára fejleszti a hadseregét, hogy önállóan is meg tudja védeni a határokat. Ez többe került volna, mint amennyit az egész ország ér, így az MDF lehasadt az ötletről, és Antall József inkább a visegrádi országok szövetkezését, majd a NATO-tagságot erőltette, ami 1999-ben aztán meg is valósult. A körkörös védelem kifejezés ráadásul mintha arra utalt volna, hogy a szomszédos országok összehangolt támadásával szemben kell megvédeni a hazát, ezért a liberális és a baloldali ellenzék állandóan ezen köszörülte a nyelvét. Pedig Für valószínűleg arra gondolt, hogy bárhonnan is érkezzen támadás, mi elhárítjuk.

Für Lajosról a 94-98-as parlamenti ciklus után lényegében háromszor esett szó: amikor Deutsch Tamás apósa lett, amikor ott volt a Magyar Gárda megalapításánál, illetve amikor 2008-ban nyílt levélben szólította fel a vejét, hogy tegye le a Für nevet, amiért bírálni merte a szerepvállalását a szélsőjobboldali Magyar Gárda megalaíptásakor. A levél végén ő nevezte saját magát a "jó öreg gárdistának".