Fekete arany? Inkább fekete szar. Juan Pablo Pérez Alfonso hatvanas évekbeli venezuelai olajminiszter nevezte az ördög ürülékének az országra szakadt krőzusi ásványkincset. „Tíz-húsz év múlva meglátják: az olaj lesz a vesztünk” – jósolta, és milyen igaza volt.

Papíron irigykedve kéne nézni, innen a Kárpát-medencéből, az olajban tocsogó Szaúd-Arábiát vagy a kobaltban gazdag Kongót. Mi a fene dolga lehet még az embernek az életben, ha ingyen pénzkötegek emelkednek ki a talajból? Venezuelában is így volt ez: 1973-ban, az olajválság évében az állam több pénzt keresett, mint addig összesen. Ennek ellenére a Pérez Alfonso minisztersége alatt demokratikusan működő, Dél-Amerika legmagasabb egy főre jutó jövedelmével rendelkező ország mára lényegében csődbe ment, és a kontinens legerőszakosabb, legrosszabb hangulatú helyévé vált.

Nem anomália ez, hanem az ásványkincsek átka. Két amerikai közgazdász, Jeffrey D. Sachs és Andrew M. Warner publikálta 1995-ben a Natural Resource Abundance and Economic Growth (Ásványkincsgazdagság és gazdasági növekedés) című dolgozatot, melyben arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy egy ország gazdasága annál lassabban növekszik, minél inkább az ásványkincsek kitermelésére épül.

Advertisement

Az ásványi főnyereményt megütő országok kormányai pontosan azt csinálják a pénzzel, amit a lottóötösök újdonsült gazdái: elkezdik szórni, mintha nem lenne holnap. Megy a száznapos program, megy a rezsicsökkentés, megy a kétforintos benzin, és persze ki akarna adót fizetni egy olyan ország kormányának, ami pénzben lubickolva tölti munkanapjait? „Venezuelában csak a hülyék adóznak” – mondta egyszer… egy volt venezuelai elnök.

A piacot elönti a pénz. Az árakat, a fizetéséket, a helyi pénzt felnyomja a hirtelen jött vagyon. És ki akar egy ilyen gazdaságban az ásványkincs kitermelésén kívül mással foglalkozni? Ki fog szellemes vállalkozásokkal, rafinált termékek fejlesztésével bíbelődni, amikor talicskával lehet hazatolni a pénzt? És miután az ásványkincs jellemzően az államé, az ilyen országokban egyszerre hízik az állami szektor és sorvad el a magán.

Sponsored

A vége az Andok aranykincsébe csöppenő 16. századi Spanyolország lesz. Királyai két kézzel szórták a pénzt minden baromságra, 15-szörösére dagasztották a hadsereget, konkvisztádorokat küldtek újabb és újabb aranylelőhelyek kifürkészésére, otthon pedig a szerteágazó arisztokrácia és hűbéri rendszer haszonélvezői az aranyon henyéltek, és várták az újabb szállítmányt. Közben elsorvadt az ipar, elsorvadt a mezőgazdaság, aztán elfogyott az arany – és vele együtt Spanyolország is mint világbirodalom. Ugyanezt játszotta el kicsiben volt gyarmata, Venezuela.

Iszonyú lehangoló végignézni a világ ásványkincsekben gazdag országain. Szaúd-Arábia hemzseg a semmirekellő, állami pénzzel kitömött férfiaktól. Kongóban lassan húsz éve folyamatos háború dúl, miközben a földjéből kibányászott ércek nélkül nem lenne az a számítógép, amin ezt olvasod. Oroszország paranoid, agresszív diktatúra. Dél-Szudán teljes leaszfaltozott úthálózatán végig lehet hajtani két óra alatt. A világ rézkészleteinek harmadán ülő Chile a kevés kivétel egyike, de ott se volt mindig ilyen rózsás a helyzet.

Norvégiát szokták még példának felhozni, mint olajban gazdag országot, ahol nem elpancsolják a vagyont, hanem a világ legdrágább benzinjét mérik belőle, az így keresett pénzből pedig jóléti államot építenek. De ott is kérdés, hogy mi lesz, ha elfogy az olaj: Norvégia abszolút értékben a világ egyik legdrágább országa, állampolgárai számára csak azért nem az, mert rengeteg pénzük van.

Lazán, de nem céltalanul kapcsolódik ide, hogy e poszt megírása közben kimentem az irodából a norvég Telenor mobiltelefon-társaság irodájába, hogy befizessem a számlámat. Az irodában két (2!) embernek az volt a foglalkozása, hogy megnyomjon helyettem egy érintőképernyőn egy jól látható, civilek által is könnyedén megnyomható gombot, amire az volt írva, hogy számlabefizetés. Aggasztó élmény volt. Az ördög ürüléke mindenkit korrumpál, aki hozzáér.

A poszt egy régi Fortune-cikk nyomán készült.