Bár a pletykák szerint az elmúlt években is Várszegi Gábor volt az MTK focicsapatának igazi tulajdonosa, most formálisan is visszavette a futballcéget. Tavaly is vele tárgyaltak németek a klub megvételéről.

Ezt a bejegyzést tette ki nemrég a Facebookra az MTK Budapest:

"Hétszázmillió forinttal, 749 millió forintra emeli az MTK első osztályú futballcsapatát működtető MTK Budapest Labdarúgó Zrt. alaptőkéjét a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett Zurich Investments Inc. és a Fotex Ingatlanfejlesztő és Karbantartó Kft. A Várszegi Gáborhoz köthető cégeknek a futballtársaság összesen 640 millió forinttal tartozik, az alaptőke-emeléssel ezt tőkésítik, illetve a Zurich Investments 60 millió forint készpénzzel is beszáll a cégbe. A tranzakcióval a tőkeemelés előtt 91,8 százalékban tulajdonos ügyvezető, Domonyai László tulajdoni hányada 6,4 százalékra, a szintén Várszegihez köthető, Panamában bejegyzett Blackburn International Inc., Tamási Zsolt, illetve az MTK Hungária FC tulajdoni hányada jelképesre zsugorodott, a többségi tulajdonos a 435 millió forintos követelése fejében részvényessé váló Fotex-cég lett. A 16 csapatos első osztályból a Budapest Honvédot működtető futballcégen kívül csak az MTK Budapest Zrt. volt nyereséges - pénzügyi tevékenysége révén." (HVG)

Nyílt titok volt, hogy akkor is Várszegi volt a főnök, amikor formálisan különböző MTK-alkalmazottak kezében volt a részvények többsége. A Cink tudomása szerint a később a Vasast megszerző német befektető más magyar csapatok után is érdeklődött, és tavaly Várszegivel is leültek tárgyalni az MTK megvételéről. Drukkerként azt mondom, óriási mázlink volt, hogy az üzlet meghiúsult, mert azóta eléggé úgy tűnik, a németnek futballon kívüli céljai lehettek a csapatvásárlással. Ugyanis látványosan nem akart visszajutni az NB1-be. Amikor az idény elején túl jól kezdett menni a Vasasnak, kirúgta Szapor Gábor edzőt, és egy névtelen, ötödosztályban edzősködő németre cserélte. Amikor az idény vége felé ennek ellenére túl jól álltak, látványosan kivette a jó kezdőjátékosokat a csapatból, és a döntő meccseket ifistákkal vesztették el végre.