​Schmidt Mária trollkirálynő megint ledobta a zsidó- és komcsimbombát

A trolletetés mestere gigantikus publicisztikát közölt a Heti Válaszban, amivel egyszer és mindenkorra meg akarja semmisíteni a régi balos-liberális elitet. Provokatív, de értelmes meglátások keverednek az Örökös Aláírók ostoba fanatizmusához illő elvakult őrjöngéssel.

Iróniamentesen mondom, hogy úgy kell publicisztikát írni, mint Schmidt Mária. Megvettem a Heti Választ, egyből az ő cikkénél ütöttem fel, belevágtam, és legközelebb azt vettem észre, hogy az öt teljes HV-oldalt megtöltő gigantikus fröcsögés végéhez értem, néha hangosan kiáltozva, olyanokat, hogy "aztakurva!" Ennél többet író nem várhat.

A cikk végigvonuló feszültségét azonnal nyilvánvaló belső ellentmondásai adják. Schmidt lényegében 5 kolumnán keresztül tombol, féktelen, néhol egyszerűen elképesztő gyűlölettel, amiatt, hogy a Régi Balos Szellemi Elit mennyire gyűlölködő. Ennél klasszikusabb magyarkommentelő-toposz egyszerűen nem létezik. Az átlagos hazai kommentelő annyit írt volna, hogy "mi a kurva anyádért vagy akkora paraszt, te geci", a történész ezt ötven bekezdésben fogalmazta meg.

Schmidt visszatérően a Megmondók szemébe vágja, hogy ők a múlt, a leszerepelt, kutyát nem érdeklő, tekintélyét és befolyását vesztett régi elit, hogy több ezer leírt szón keresztül hergelje magát az állítólag jelentéktelen és ma már gyenge csoport félelmetesen káros befolyása miatt.

A szöveg azzal indul, hogy lassan semmivé válik a balliberális megmondóemberek befolyása, majd az Örökös Aláírók áldozatának állítja be a cikkben többször visszatérő MSZP-t és Mesterházy Attilát, aki rájött arra, hogy a Fidesz és Orbán példája alapján kéne átalakítania a pártot, de a szemetek nem hagyták neki. Ezután jön a tartamilag legérdekesebb rész, ahol Schmidt a Szabadság téri megszállási emlékművet védi.

​Schmidt Mária trollkirálynő megint ledobta a zsidó- és komcsimbombát

Bár az emlékmű szerintem hazug, történelemhamisító és szükségtelenül provokatív, az ellene tiltakozók egy része majdnem annyira taszítóan viselkedik, mint azok, akik építtetik. És Schmidt ügyesen mutat rá az ügy ellentmondásaira: a magukat abszolút, örök áldozatnak tekintők arroganciájára, arra, hogy ellentmondást nem tűrően meg akarják szabni, mire és hogyan szabad emlékezni. Okosan vezeti le, hogy attól még, hogy az akkori magyar állam nem volt ártatlan, hiszen zsidótörvényeket fogadott el, és 41-ben több mint tízezer zsidó polgárt deportált is, a megszállás ugyanúgy tragédia, és a magyarok, a magyar állam annak áldozatai. Hiszen az áldozat nem attól áldozat, hogy ártatlan.

Schmidt helyesen mutat rá, hogy az áldozati státus kisajátítása és örökölhetővé tétele magával vonja, hogy akkor a bűnösség is örökölhető, és a hirig örökké fog tartani a megbékélés helyett. Miközben ő maga pont ugyanúgy konzerválja a tényleg anakronisztikus és unalmas szembenállást azzal, hogy a ballib elitet félelmetes, veszélyes, legyőzendő ellenfélként gyalázza öt oldalon át.

Empátiát írnak elő számunkra az év minden napjára, miközben bezárják a szívüket, süketek és vakok maradnak mások fájdalmai iránt.

Ezt írja például a Megmondókról. Találó és tökéletesen igaz meglátás. De vicces is, hogy pont az az ember írja ezt, aki ebben a cikkében is tökéletesen süket és vak mások fájdalmára, és fel sem merül benne, hogy a Szabadság téri emlékmű ellen nemcsak számításból, helyezkedésből vagy rafinált emlékezetkisajátításból, hanem személyes fájdalomból vagy tiszta igazságérzetből is lehet tiltakozni.

​Schmidt Mária trollkirálynő megint ledobta a zsidó- és komcsimbombát

Ezek után a szerzőnek kicsit kimegy a gőz a fejéből, és néhány bekezdésen át releváns idézetekkel alátámasztva mutatja be, mennyire abszurd az a beállítás, hogy a magyar holokausztért a magyar állam lett volna az egyedüli bűnös, és a nácik abban csak alárendelt szerepet játszottak. Hogy a higgadt másodperceket egy brutális személyeskedéssel zárja, amiben a szobor ellen tiltakozó Rényi András esztétát pont olyan ízléstelenül apákésfiúkozza le, ahogyan azt a fénykorát élő MDF csinálta az SZDSZ-es képviselőjelöltekkel annak idején.

​Schmidt Mária trollkirálynő megint ledobta a zsidó- és komcsimbombát

Innentől elszabadul a dili, és Schmitt igen hosszan fejtegeti azt a tényleg Barikádba illő, összeesküvés-elméletes idiotizmust, hogy a balliberális értelmiség idegen érdekek szolgálója, és, idézem

Másrészt és ez a legfontosabb: ennek a csapatnak minden tagja meggyőződéses nemzetellenes.

Ennél értelmetlenebb, igaztalanabb, árokásóbb mondatot két tucat összekapaszkodott Örökös Aláíró sem tudna leírni!

Itt világosan megmutatkozik Schmidt gondolkodásának egyik korlátja: elképzelni is képtelen, hogy valaki mondjuk azért ad igazat a "fejlett Nyugatnak" a magyar kormánnyal szemben, mert a fejlett Nyugaton jó, kellemes és perspektivikus élni, Magyarországon meg -– köszönhetően például az ilyen gyűlölködő cikkeknek, illetve az egymás váltó szuperkormányoknak – nem az. Schmidt nem érti, hogy "a nemzetek felettiért, a nemzetit meghaladóért való lelkesedés" nem Komintern-ügynökök bűne, meg piti magyaros összeesküvés, hanem általános életérzés a Föld bolygón, és a globalizácó nevű pompás jelenségben öltött testet. Schmidt Máriának persze szíve joga gyűlölni a modern kort, a globalizációt és a valóságot. De szomorú, hogy azt képzeli, vele ebben egyet nem érteni csak pénzért, illetve összeesküvésből lehet.

A cikk befejező része jól példázza, hogy a vak düh egy olyan, egyébként okos ember agyát is elkoptatja, mint a szerzőnk. Ezt írja ugyanis:

A "tévedhetetlenek társasága" fél évszázadon keresztül azért marasztalta el a két háború közötti magyar politikai elitet, mert a Nyugathoz akart tartozni.

A Horthy-rendszer mint túlságosan nyugatos mozgalom? Nem tudom akkora betűmérettel leírni, hogy BRUHAHA, mint szeretném.

A cikknek egyelőre csak egy ízeltője van kint online, de hétvégére ott lesz az egész. Ha nem akarsz fizetni a Heti Válaszért, várd meg azt. Feltétlenül érdemes elolvasni, mert igen fontos dokumentuma annak, amin hamarosan tényleg túl kell lépni – vagy itt tényleg nem változik meg semmi.