Van-e elég sikeres ember itt ahhoz, hogy túlélje a magyar Forbes?S

Meglepően jó a magyar Forbes. Most érdemes olvasni a híres gazdagemberes magazint, mert szerintem hamar elfogynak a sikeres magyarok és akkor gyorsan megszűnik az újság.

Úristen, hogy nekem milyen rettenetes új sajtótermékekről kellett lapkritikát írnom az elmúlt években! Azaz nem kellett, lehetett, a legnagyobb boldogságomra. Olyanok voltak köztük, mint a Fiatal Baloldal Che Gueavara magazinja, Kótai Mihály bokszoló ifjúsági életmódlapja, az Inda, a debil Men's Health, vagy a rettenetes Marie Claire. De a legjobbak talán a gazdagoknak szánt lapok voltak, az élükön Annabelle Félicité de Valois álomlapjával, a Periculum Ignissel, bár a Hack Péter ex-SZDSZ-képviselő által szerkesztett gazdagmagazin se volt kutya.

Nem csoda, hogy feltüzelve kezdtem lapozgatni a Forbes magazin magyar mutációját, hogy másfél órával később csalódottabban tegyem le, mint a kezdő hittanos, aki azt hitte, hogy a penitencia a pénisszel kapcsolatos. Mert a magyar Forbes nem valami vicces hülyeség (=jól megírható debil ziccertéma), hanem egy egészen átgondolt és meglepően színvonalas gazdasági magazin, ráadásul olyan fajta, amilyent magyar nyelven én még sosem olvastam.

Az életem különös fejezete, hogy miután elkezdtem újságot írni, hat-hét évig gazdasági rovatokban dolgoztam, nehogy a nyomtatott lapokban, de még az Indexnél is. Pedig az elején pont annyit értettem a gazdasághoz, mint Lázár János egy ország becsületes irányításához. Ennek megfelelően rengeteg gazdasági sajtót olvastam, ami eleve olyan élmény, mint beházasodni Harrach Péter családjába, de a magazinok azon belül is a legbüntetőbbek voltak. Mintha létezett volna egy titkos megállapodás, miszerint magyar nyelven csakis ugyanabból a titkos báláscikkraktárból vásárolt, lejárt szavatosságú autós- okostelefonos-, boros- és selyemnyakkendős cikkekkel plusz PR-interjúkkal megtöltött lapot szabad gazdasági magazinként eladni.

A magyar Forbes-on ehhez képest első átlapozásra érezni, hogy ennek a lapnak fura módon van koncepciója. Ami annyi, hogy sikeres vállalkozókat és üzletembereket mutat be újságcikk- és nem reklámszerű írásokban. Ez nem az a téma, ami engem személy szerint mondjuk lázba tudna hozni, ennyi év gazdaságozás után végképp nem, de aki az ilyet szereti, itt sokkal jobb minőségben megírva kapja meg, mint bárhol máshol a sajtópiacon. A sikeres embereket bemutató sajtótermékek titka a korrekt megírás mellett az, hogy kellően érdekes alanyokat találjanak, hiszen, én már tudom, a legtöbb sikeres cégvezető meglepően unalmas alak. Ez most sikerült a Forbes-nak, mondjuk izgalmas lett volna, ha ez már a nyitószámban sem jön össze nekik.

A lelkes hang az első számnak szól, mert a cikkek, ha a szörnyű magyar átlagból ki is emelkednek színvonalra, a legkevésbé sem hibátlanok, a legjellemzőbb hiba a konfliktuskerülés, mint az egész lapot vezető címlapsztoriban, Váradi József Wizz Air-vezér profiljában, amiből semmit nem tudunk meg arról, hogy a céget miért köpködte évekig gyűlölködve a Fidesz-kormány, aztán miért szerette meg. Itt azért sem érthető a puha mosdókesztyű használata, mert magát Váradit még így is agresszív, ordibálós alaknak festik le.

A következetesen végigvitt koncepció miatt első blikkre úgy érzi az olvasó, hogy a Forbes kínosan elkerüli, hogy aktuális gazdaságpolitikáról írjon, és ehelyett a sikeres emberek álomvilágába menekül. De ha jobbban körülnéz a publicisztikák között, amikből jó sok akad, van kifejezetten aktuális, kormányzati - vagyis ami most majdnem ugyanaz, Nemzeti Banki - intézkedéseket elemző - bíráló cikk Kondor Pétertől. Ami, hiába szól egy kifejezetten bonyolult banki szakkérdésről, az MNB növekedésihitel-programjáról, még nekem is tök érthető volt, aki a fénykoromban sem voltam a pénzügyek mágusa, hiszen az általam vezetett gazdasgi rovat legsikeresebb cikke a kutyaportré-bizniszről szólt.

Ja, és az egész lap Steve Forbes publijával indul, aki aztán kőkeményen aktualizál, a jelek szerint tökéletesen ismeri a magyar gazdaságpolitika napi szintű kérdéseit, amikről markáns véleménye van. Egyszerre irtó vicces és ugyanannyira ciki, hogy Forbes jobb "mire lenne szükség a magyar gazdaságpolitkában" témájú publicisztikát írt, mint előtte bárki, fényespapíros magazinban publikáló magyar újságíró vagy szakértő.

A lap 20-21-dik oldalán megmagyarázhatatlan okokból hatalmas, zavaros és ronda infografikát közölnek. Most már ideje kimondani, annyi szörnyű kudarc után: a magyar infografika olyan, mint az olasz metál. Testidegen és soha a büdös életben nem fog menni.

Van-e elég sikeres ember itt ahhoz, hogy túlélje a magyar Forbes?S

Annál jobb az összeállítás az utóbbi időkben menővé vált budapesti street foodos fiatal vállalkozókról, a leveses fiúktól a tortás csajokon át a Zing burgeresekig. Ezek nem a szokásos érdektelen karriertörténetek, hanem jól megírt cikkek arról, hogyan és mennyiből lehetett elindítani a bizniszüket. Na és itt mégis sikerül legyőzni a magyar géneket és fasza infografikán bemutatni, pontosan mi mennyibe kerül mondjuk egy tányér levesben. Ha mégsem a gének okozzák, akkor viszont ki kellett volna a vágni a francba azt a kétoldalas szörnyűséget.

A lapban vannak eredeti Forbes-anyagok is, a félemetes hírű, titkos adatelemzéssel foglalkozó Palantir nevű cégről szóló a legérdekesebb.

Nagy kérdés, hogy milyen toplistát fog csinálni a lap a leggazdagabb magyarokról. A nyitószámban egy amerikai top 20-at hoznak, de itt a hazai lesz a fontos. Mivel nálunk, Amerikával szemben, az emberek jellemzően titkolják, ha gazdagok, az ottani módszerek és szaktudás valószínűleg kábé egy százalékban lesznek átültethetők a magyar viszonyokra. Mivel a Forbes neve szinte egyet jelent a leggazdagabbak jól megírt és összerakott listájával, hatalmas a várakozás, hogy a magyar szerkesztőség pipálja le ez eddigi magyar próbálkozásokat. Szabadon hozzáférhető adatok híján ez azonban kemény menet lesz.

Az egész Forbes-ban az az egy tényleg érthetetlen dolog, hogy miért volt szükség a vörös farokként a lap végére ragasztott "A jó élet" című életmódrovatra. Mint az elején írtam, a gazdagoknak szóló magazinos életmódújságírás mindennek a legalja, és a Forbes-ban pont az az üdítő, hogy mentes ettől a platina mandzsettagombos szarakodástól. Vagyis majdnem mentes. Az egész első szám mélypontja is itt található, Schiffer Miklós publisztikája a modern férfi öltözködéséről, aki az egész cikket a kínosan visszataszító "férfiember" szóval kezdi, aztán olyan elképesztő megállapításokkal folytatja, hogy "a jól kitalált külső, a megfelelően összeállított öltözet gazdagíthatja, emlékezetessé és meghatározóvá teheti a személyiséget". No és elfedi a testet! Schiffer olyan orbitális szörnyűségeket sem szégyell leírni, mint

- lazuló világunk egyfajta ellenpontjaként

- egy ruhadarabot nem a márkája (…) hanem a minősége tehet tökéletessé

- casual lábbeli

- a stílus elengedhetetlen része az izgalmas egyéniségeknek

Még a vörös farokban is vannak értékelhető írások, mint az étteremkritika vagy (disclaimer: a szerkesztőségben tőlem 2 méterre ülő) Petrány Máté autós cikke. De ezt a szekciót egy igényes felsővezetőhöz illő platina ollóval kéne kivágni a retekbe.

A magyar Forbes tehát elsőre meglepően jó lap a maga nemében, ha bátrabban írnak, még sokat javulhat is, de szerintem nem biztos, hogy egy évnél tovább tudja húzni a hazai piacon. Hamar el fognak ugyanis fogyni a sikeres és érdekes emberek, ez ugyanis egy túl kis ország, ahol nem havonta alakulnak világra törő garázscégek. De addig lesz egy magazin a fogorvosi várókban, ami pont úgy néz ki, mint a többi, amiben öltönyösöket mutogatnak, de nem annyira szar, mint azok.