p>Jól megszopatta az ügyetlen Kárász Róbertet. Béna műsorvezetőt is ritkán aláznak ennyire élőben.

Kárász Róbert annyira felkészületlen volt, hogy láthatólag nem is sejtette, Vadai ki fogja használni a ziccert. Nemhogy kihasználta, ez az élő adásban elkövetett politikai trolling egyik csúcsteljesítménye, ahogy rögtön az elején átvette a szót és Kárász hebegésétől kísérve addig nyomta, amíg volt levegője.

A fideszes TV2 által sugárzott, törvénysértőnek bizonyult "társadalmi célú" hirdetések ügyén lovagolt főként, érthető módon. A beszélgetés második fele, amikor a megalázott és ledarált Kárász vissza akart vágni és kemény kérdéseket feltenni, majdnem unalomba fulladt, mert az elégedett Vadai itt már pihenő üzemmódba kapcsolt, Kárász meg olyan fokon nem tud kérdezni, ami egészen megdöbbentő. A hangulat az utolsó két percre azonban megint felforrósodott, és Vadai olyan lendülettel fideszesezte le a TV2-t, hogy Kárász már makogni is alig bírt.