Szily László fantáziájának hangzik, de valóban létező technika a vidrás halászat. De alig maradt már, aki csinálja.

Banglades mangrovemocsaraiban idomított vidrák terelik a halakat a folyókba engedett hálókba, a halászok így sokkal többet tudnak fogni, mint vidrák nélkül: éjszakánként, amikor a legjobb a fogás, 4–12 kiló hal, rák és garnéla is összejön.

Advertisement

De a túlzott üledékesedés, a folyókba mosódó olaj, és a rizsföldekről lecsorgó rovarirtó miatt egyre kevesebb a hal. Mohammed Mostafa Feeroz bangladesi zoológiaprofesszor 25 éve tanulmányozza a vidrás halászokat, 500 család helyett már csak 150 tud megélni belőle. Két évtizedet jósol még a különleges technikának, mielőtt vége lesz.

Nemcsak a környezetszennyezés van a halászok ellen, hanem az egész modern világ. A húszas éveben járó Vipul Biswas vidrahalász-családból származik, ő is borúlátó: „Ha nincsenek halak, nincs értelme a vidrás halászatnak. Nézzék csak meg a családom helyzetét. A testvéreim mind tanulni akarnak. Nem akarnak lejönni a folyóra, hogy halásszanak. Ha tanulnak, nyilván elköltöznek majd a faluból, hogy jobb munkát találjanak, vagy nagykereskedőktől vesznek halat, hogy továbbadják.”

Advertisement

A Biswas család havonta 250 dollár körül (56 ezer forint) keres a kifogott halakból, ennek fele a vidrák etetésére megy: a két felnőtt és három fiatal ázsiai kiskarmú vidra (Amblonyx cinereus) napi 3–4 kiló halat is felzabál.

Olyan világ ez egy kicsit, mint az ecuadori jégbányászat a Chimborazo gleccserein. Kettőt pislogunk és örökre vége.

Forrás: AFP