A New York Times kedvenc magyar városában árokrendszereket felülvizsgáló jobbikosok, sziklaszilárd politikai nézetekkel bíró fideszesek és a felmerült problémák megoldásában segíteni kívánó függetlenek versengenek az idős választópolgárok kegyeiért. Odalátogattunk.

Mezőberényt akkor ismerte meg Amerika – és valószínűleg Budapest is –, amikor egy téli szombaton a New York Times tudósítója találomra itt szállt le a vonatról Bukarest és Budapest között, majd hosszú cikket írt kalandjairól a 11 ezres kisvárosban. A lakók sokszínű eszméinek és véleményeinek ütközetéül szolgáló terep a Szűcs család által napi 19 órában működtetett Ktv Stúdió tévécsatorna, ennek politikai blokkjából szemezgettünk, majd nem kapcsoltunk el, amikor jöttek a svábok, az almák és a malacok.

Itt van mindjárt a helyi Jobbik programja

A választási program a Ktv Stúdió politikai blokkjában egyszerű diavetítés, itt kapcsolódtam az adásba. A képek azért ilyen csálék, mert a tévé mellett ültem, nem szemben, de remélem, el lehet őket olvasni. Látjuk, hogy két tétel is foglalkozik az infrastruktúra fejlesztésével, de arról sajnos lemaradtam, hogy az árokrendszerek felülvizsgálata árokásást, árokbetemetést, esetleg mindkettőt jelenti.

Jöhet a Fidesz

A „nép-nemzeti szemléletű képviselőjelölt” nyitódiáján a „nyerjen most is a Fidesz” inkább ábrándozás, mint lusta újrázás: a város polgármestere a független Siklósi István (akiről mezőberényi kontantunk elmondta, hogy korábban az MSZP színeiben indult, de akkor nem választották meg).

De nézzük, mivel csábít a fideszes Kiss János

Vannak ígérgetők, de mi a realitás? Kiss a következő dián robbantja a bombát.

Akinek élete folyamán sosem változott meg a politikai nézete!

Nem lehet könnyű ezzel az attitűddel a Fideszben érvényesülni, és ezt Kiss is bevallja, „ha kell, felvállalja a konfliktust is”.

Következik Debreczeni Gábor független jelölt

Aki előbbre tartja az alapos háttérmunkát a mindennapos aktuálpolitikai acsarkodásnál.

Körösi Mihály csak teszi a dolgát

És jön Siklósi polgármester

Siklósi a személyes kapcsolatokra megy rá a bő lére eresztett tévés powerpoint helyett, és füzetecskét kínál a kisváros számos pontján. A „magyar” boltra ne úgy gondoljunk, mint a budapesti jobbikos éjjel-nappalikra: a markánsan multietnikus Mezőberényt svábok, tótok és magyarok lakják, és bár az etnikai negyedek nem különülnek el olyan élesen, mint régen, a mezőberényiek ma is használják a nemzetiségi jelzőket helyek azonosítására.

Mezeiné Szegedi Erzsébet furcsa képi megoldást választott

Ez kicsit olyan, mint egy halálhír, és élőben sajnos pont ilyen olvashatatlan volt. Szerencsére azonban ki tudtam venni a lényeget: Mezeiné mazsorettoktató volt! Legyen ezek után szíve valakinek máshová szavazni.

Szekeres Józsefné programjában végre összeáll, hogy miért tetszett ez nekem ennyire

Szóval, hogy mennyire ideológiamentes és kellemes ez az egész mezőberényi kampány. Nézzük meg Szekeresné központi üzenetét, ami jól összefoglalja az összeset: a felmerült problémák megoldásához segítséget nyújtani. Hát, nem egy kisvárosnyi Lázár János!

Itt a vége, illetve nem is

A tüneményes idézőjel-használat után kezdődött az igazi műsor. A Ktv Stúdió nagyrészt egy végtelenített képújság, ahol apróhirdetések vannak, a kisvárosi-vidéki apróhirdetések pedig szuperek.

Előtte azonban a svábok

Ez a fura dia a politikai blokk után következett. Érdekesség: a Wagner tipikus mezőberényi sváb név, és az benne a vicces, hogy vagnernek kell mondani, így, a-val, és nem á-val – nem úgy, mint a német zeneszerzőt –, és az benne a duplán vicces, hogy a mezőberényi svábok a német zeneszerző nevét is hajlamosak így kiejteni.

A Wagner Márton elnökölte Mezőberényi Német Hagyományápoló Egyesület klubházában láttam egyébként ezt a zászlócskát is, ami az 1954-ben megnyert focivébéről emlékezik meg, ahol a döntőben a vízmértékként felálló válogatott 3-2-re legyőzte az összevissza gatyás magyarokat, akiknek csak a vize-weltmeisteri cím jutott.

Neva „édes”. Mi neva „édes”? Pineva „édes”

Aki jövő szombaton Mezőberényben jár, kilónként száz forintért almát vehet. Idared, Golden és Pineva „édes” a kínálat.

Vannak aztán pl. rókák

Eladó óriásfejű malac

És eladó laposi kert, ugyanitt szőlőcefre

Mezőberényi kontaktom itt átkapcsolt valami szörnyűségre a közszolgálati tévén, ahol Jakupcsek Gabriella és Csiszár Jenő ripacskodott. Meg szerettem volna ölni magam.