Hát ez elég ostoba év volt, mindegy, jövőre új életet kezdek – írtam tavaly dec. 31-én, aztán összeraktam egy listát. 2014 szerencsére jobb volt, mint 2013 – ami az ostobaságot illeti, úgy pont nem, de hát annyi minden más is van a világon. Ezzel együtt jöjjön megint a listázás.

Ez most valamivel politikásabb lesz, mint az eggyel korábbi, úgy alakult, hogy az idén – a Cink miatti odafigyelés miatt is – sokkal többet foglalkoztam ilyen hülyeségekkel. Meg hát nem is csak én, hanem ti is, nem bírunk magunkkal, úgy látszik. Tizenhat (16!) kategória győztesei!

Az év bora: Távoli Galaxis

Ahogy tavaly, az idén is sokkal több sört ittam, mint bort (már amikor ittam egyáltalán bármit), és bár az utóbbi hetekben inkább belgázok (jó komlósakat), mégis úgy döntöttem, hadd kerüljön magyar a toplista tetejére. Lejárt lemez már a TG, azt mondjátok? Nálam nem.

Az év csendes amerikaija: André Goodfriend

Most így karácsonykor újraolvastam Graham Greene egykor híres könyvét. Egész érdekes, a demokráciaexportról szól. Igaz, Goodfriend más, mint Pyle. Nem plasztikozik, nem csendes.

Az év dala: Röyksopp & Robyn: Rong

Év közben kevés új zenét hallgattam – nem volt időm, vagy mi –, mostanában pótolgatok, a mai napon a Röyksopp utolsó lemeze a kedvencem. Arról is ez a nem valami bonyolult szám.

Az év ennivalója: a tósnyi

Minden szentnek maga felé hajlik a keze.

Az év eseménye: a netadós tüntetés október 28-án

Tudjátok, ez volt a legnagyobb és a legjobb hangulatú megmozdulás az idén ősszel, az, amelyik alkalmából néhány tízezer ember szépen és látványosan átvonult az Erzsébet hídon, és ami az Orbán Viktor bukása c. publicisztika megírására sarkallt engem másnap.

Az év filmje: Jim Jarmusch: Halhatatlan szeretők

Eléggé el nem ítélhető módon nagyon kevés filmet láttam idén, majdnem ki is hagytam a kategóriát a nyavalyába, viszont ez az Only Lovers Left Alive annyira tetszett, hogy csak na, megnéztem kétszer is, itt vibrál egy csomó jelenet a szemem előtt, így beválogattam.

Az év könyve: Dragomán György: Máglya

Végre rendesen megírta valaki a rendszerváltást magyarul, a maga őrületes bonyolultságában. Össze kéne hoznom róla valami jó kis kritikát, de muszáj előbb elolvasnom még egyszer.

Az év meccse: Brazília–Németország 1-7

Idejét sem tudom, mikor nyert nálam utoljára nem jégkorong-, hanem futballmeccs. De hát amikor tényleg történelem zajlik az ember szeme előtt, akkor nincs kérdés és apelláta.

Az év műtárgya: Dr. Tizedes kivasalja Berki Krisztián heréit

Amit erről az alkotásról (címlapkép!) tudni kell, azt Szily ügyesen megírta csodás esszéjében.

Az év oligarchája: Simicska Lajos

Mióta Orbán Viktor régi jó barátja kijött a fényre, azóta ebben a kategóriában nem kérdéses az 1. hely sorsa. Az év képviselőjelöltje is lehetne, de itt nem elég konkrétak a konkrétumok.

Az év performansza: Falus Ferenc leönteti magát jeges vízzel

Azt hittem, hogy ezt az aktust sose fogom elfelejteni, erre tessék: csak arról jutott eszembe, hogy az Alternatíván sok-sok Habony Árpádot megelőzve Falus Ferenc nyerte az év viselete bulit.

Az év politikusa: Szijjártó Péter

Esély sem volt, hogy bárki is megszorítsa minden idők legmókásabb nadrágú, frizurájú és házú magyar külügyminiszterét, az embert, aki abból csinált karriert, hogy mindig azt mondja, amit a főnöke hallani szeretne. Személye önmagában a keleti nyitás elsöprő sikerének garanciája.

Az év szava: geopolitika

Igaza van Szilynek, a selyemmelír sokkal jobban hangzik, de ez a geopolitika mégiscsak jellemzőbb és erőteljesebb globálisan. Esetleg még a fedősztori is játszhatott volna itt.

Az év táskája: Habony Árpád Guccija

A nagy magyar tanácsadó természetesen az év nem politikusa balhéban is első lett volna.

Az év újságcikke: Orosz Péter: Feleannyiba sem kerül kávézni, mint sörözni

Én sajnos nemhogy 61 fontos cikket nem olvastam az idén, hanem néhányat sem. Az utóbbi időben valahogy cinikus és szkeptikus lettem – 2 in 1 –, sehogy sem találok fontos dolgokat az újságokban. Érdekeseket és szórakoztatóakat annál inkább, ráadásul Orosz doktor munkásságáért egyre jobban és jobban rajongok. Nem volt könnyű kiválasztani a legfényesebb gyöngyszemet a rengeteg közül, sok fejtörés után erre a példányra tettem a voksomat.

Az év városa: Minszk

Májusban jártam ott – a jégkorong-vb alkalmából, ugye –, és bár a tervezett nagyriportot sajnos elblicceltem különböző okokból, az élmény megmaradt. Nem is tudom, hogy mondjam: ha a kommunizmus nem lett volna totális faszság, akkor ilyen városokat tartalmazott volna. Addig nézzétek meg, amíg nem omlik össze Belarusz – az esély erre fokozatosan növekszik –, szerintem megér egy vízumot és egy pár napos kirándulást. Asszem, jövőre visszamegyek.

Advertisement