Hát így. És nem Nagyezsda Krupszkajának hívták!

Apollinaria Jakubova volt a történészek szerint a bolsevik pártvezér első (és talán igazi) nagy szerelme, ő azonban kikosarazta. A korabeli beszámolók szerint Jakubova energikus és intelligens volt, és fantasztikus egyéniség, akinek nehezen tudtak ellenállni a férfiak. Lenin sem volt kivétel.

Advertisement

Lenin együtt raboskodott Szibériában Jakubovával az 1890-es években ismerkedett meg Jakubovával, akivel viszonya is volt, később mégis Krupszkaját vette feleségül, hármasban is találkoztak többször Jakubovával (Lirocskának becézte) Londonban a múlt század elején. De akkor már rengeteget vitatkoztak, mert eléggé máshogy képzelték el a proletárforradalmat – Lirocska tényleg bevonta volna a kormányzásba a szegény néptömegeket is, Lenin viszont nem ebbe az irányba ment.

Jakubova későbbi sorsa ismeretlen, csak annyit tudni, hogy valamikor 1913 és 1917 között halt meg. Bár a neve régóta ismert a történészek körében, arckép egészen mostanáig nem került elő róla – ám úgy tűnik, az orosz történelemmel foglalkozó Robert Henderson most megtalálta őt egy moszkvai archívumban.

(via Guardian)