A polgári törvénykönyv (Ptk.) megfelelően védi a közösségi szimbólumokat – mondta az igazságügyi miniszter. A Fidesz frakcióját vezető belvárosi ingatlanmágus és a KDNP nagyágyúja korlátoznák a szólásszabadságot, hogy ne lehessen vallást gyalázni.

A párizsi merénylet egyik legsötétebb következménye, hogy a Jobbik szavazóira ácsingózó Fidesz- és KDNP-frakciók olyan törvénytervezetet készülnek benyújtani, aminek a lényegét Harrach Péter így foglalta össze:

A sajtó- és szólásszabadság nem terjedhet ki a vallásgyalázásra.

Vagyis a kormány azt a következtetést vonta le a szólásszabadságra támadó fanatikus terrorakcióból, hogy az adekvát magyar reakció a szabadság csökkentése, a vallások és egyházak kritizálhatatlanná tétele. Remekül megértették a terroristák üzenetét!

Advertisement

Trócsányi László a mai kormányülés utáni sajtótájékoztatón erre lényegében azzal reagált, hogy a fennálló törvények is lehetővé teszik, hogy bárki magánszemély pert indítson, ha úgy érzi, a közösségét érte jogsértő támadás. Az MTI szerint így fogalmazott:

A miniszter idézte a magánjogi kódexet, mely szerint "a közösség bármely tagja jogosult a személyisége lényeges vonásának minősülő, a magyar nemzethez, illetve valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséghez tartozásával összefüggésben a közösséget nagy nyilvánosság előtt súlyosan sértő vagy kifejezésmódjában indokolatlanul bántó jogsérelem esetén a jogsértés megtörténtétől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül személyiségi jogát érvényesíteni. A közösség bármely tagja a jogsértéssel elért vagyoni előny átengedésének kivételével a személyiségi jogok megsértésének valamennyi szankcióját érvényesítheti.

Fotó: Soós Lajos/MTI