A tósnyi a legvagányabb egyszerűkaja a világon, ez egy akkora evidencia, hogy egyáltalán nem érdemes vitatkozni róla. Most elmesélem, hogyan kell elkészíteni, hogy tökéletes legyen.

Gondolom, pont így nem láttátok még leírva a nevét, hacsak nem vagytok ti is técsőiek (akarom mondani, técsiek, de ezt a nyelvi frontot most nem akarom megnyitni, elég, ha a konkrét témára koncentrálunk). A leginkább talán lepcsánkaként, esetleg tócsniként randevúzhattatok vele, mindazonáltal nem árt tudni, hogy semmilyen más eledel nincsen, aminek ennyi neve volna magyarul. A lapcsinkás-lapcsánkás verziókat hagyjuk is, ezek csak ilyen kisebb eltérések, viszont van még olyan is, hogy kremzli (jiddisül hremzli), kugli meg derun (ez ruszin), de szegről-végről a cicege is ide sorolható talán. Ráadásul biztos, hogy egy csomó név nem jutott eszembe, egyszer régen csak kárpátaljai változatokból kereken tízet számoltunk.

A tósnyi ilyen északkeleti-felvidéki cucc, fogalmam sincs, kik találták fel, valószínű, hogy a szlovákok vagy a ruszinok, amennyire sejtem, nincs más konyha, amiben annyiféle módon tudnák elkészíteni a krumplit, mint ezek ketten. Nem csoda, szegények voltak szegények, nem ehettek mindennap sztéket. Ha már itt tartunk, húst eleve csak vasárnap ettek, már amennyiben volt mit levágni. Sőt ha már itt tartunk, mi sem ettünk húst mindennap gyerekkoromban. Vasárnap pont igen, húsleves, töltött káposzta, legalább háromféle sütemény – tiszta szentségtörés, hogy tósnyiról posztolok ma nektek.

Advertisement

A tósnyi annyira népszerű volt Técsőn, hogy az egyik srácnak az iskolában az volt a neve, hogy Tósnyi, nem az igazi, hanem a bece, az igazira bizony már nem is emlékszem, ami nem meglepő, legalább hat évvel járt fölöttem.

Ennyit a történelemről és az anekdotákról, térjünk rá a fősodorra.

A tósnyihoz a következő dolgokra van szükség: krumpli, liszt, tojás, fokhagyma, só, bors, olaj, tál, reszelő, fakanál, serpenyő, plusz egy üveg bor a sütéshez.

Meghámozzuk a krumplit – mondjuk másfél kilót –, jó alaposan megmossuk, lecsepegtetjük. Aztán lereszeljük, szigorúan azzal a felülettel, amit a vonatkozó fényképen láttok, kisebbel nem oké, mert összetrutyisodik, és nagyobbal sem oké, mert darabos lesz. Az ember eleinte az ujjaiból is belereszel keveset a masszába, evvel jár, amint megjön a rutin, sérülések nélkül is lezajlik a folyamat. Fokhagymából hét-nyolc átlagos cikket javaslok, ezeket is hozzá lehet reszelni. Azután beleüttök még egy tojást és két-három evőkanál lisztet.

Advertisement

A liszt mennyisége grandiózus kulcskérdés. Beregben nagyságrendekkel többet raknak bele, ettől vastagabb, masszívabb és laktatóbb lesz a végeredmény, de ez barbárság. A tósnyi ne sűrű legyen, hanem könnyed és ropogós.

Aláhúzom és kiemelem még egyszer: ropogós!

Tehát mindössze két-három evőkanál liszt. Aztán só és bors, amennyit megkíván. A serpenyőben közben már melegszik az olaj, erős-közepes lángon – a bő olaj –, például a bundáskenyérrel szemben a tósnyit helyénvalóbb nem zsírban sütni, ezzel is könnyebb lesz.

Arra is figyelni kell, hogy ne álljon sokáig a massza, mert oxidálódik és barnul, tehát tüstént hozzá kell látni a sütéshez. Belaszaggatunk az olajba egy kanálnyival, ellapogatjuk, ezt így még kétszer. Az utána már látszik, hogy mikor pirul, mikor kell megfordítani.

Kis híján elfelejtettem, miért kell a sütéshez bor. Egyrészt azért, hogy ki ne száradjon a szakács a hosszadalmas munkában. Mert hát az előkészítés nem tart sokáig, de a sütés tisztességes mennyiség esetén legalább egy óra – nem szeretek két serpenyővel zsonglőrködni, az úgy már nem esemény, hanem kapkodás –, az alatt szükség van néhány kortyra.

Advertisement

Másrészt pedig – és ez megint egy roppant lényeges nüansz – a tósnyi a lehető legfrissebben a legfinomabb. Vagyis átkerül megsülvén a nagytányérra, és azonnal fogyasztandó. Nem véletlen, hogy hiába készült tegnap este legalább negyven darab, olyan fotót nem tudok mutatni nektek, ahol sok lenne belőlük a tányéron. (Zárójelben jegyzem meg: a bor sörrel helyettesíthető. Pálinkával nyilván nem, ki az a hülye, aki tűzhely mellett pálinkázik.)

Sütés közben már eszem is. A többiek is. Ez nem olyan kaja, hogy megvárja a család, amíg elkészül mind, és körbeüljük az asztalt. A szakácsot álljuk körbe és fosztogatjuk a tálat.

Végül egy elhajlásról is kénytelen vagyok megemlékezni: van, aki tejföllel szereti.

Hát ennyit szerettem volna nektek ma mesélni a kárpátaljai gasztronómiáról. Jó étvágyat!

Advertisement