Hát így kell megnyerni egy meccset, ahogy Svájc tette szegény Ecuador ellen. Az első felét végigbosszankodtam, nem azért, mert a dél-amerikaiak vezettek, hanem azért, mert annyi volt a hiba mindkét oldalon, mintha enbéegyet néznék. De aztán Ottmar Hitzfeld lépett.

A nagyjából Garami József-korú svájci szövetségi kapitány régi idolom, még akkor zúgtam bele, amikor hála neki Dortmund-drukkerként örvendezhettem bajnoki címeknek és Bajnokok Ligája-győzelemnek a 90-esekben, nem kérdés, hogy az utóbbi húsz-huszonöt év egyik legnagyobb edzője ő. Most is bizonyított, a 0-1-es negyvenöt perc után cserélt előbb egyet, aztán még egyet, és nyilván a cserejátékos Mehmedi egyenlített, majd a szintén cserejátékos Seferovic verte be a győztest.

Advertisement

De nem is posztolnék most, ha az a 93. perces találat nem úgy esik, ahogy. Az utolja már békés marháskodással telt, mintha mind a két csapat elkönyvelte volna, hogy megcsinálják a torna első döntetlenjét, hanem egyszer csak meglódultak a svájciak, de hiába, labdát vesztettek, ebből elrohantak az ecuadoriak, de ziccerben mentett a svájci védő a tizenhatoson belül, így rágyorsítottak a svájciak, és bár Behramit csúnyán felborították, ahelyett, hogy fetrengéssel töltötte volna a hátralévő másodperceket, felpattant, továbbrobogott – a szuper üzbég bíró mutatta, hogy előnyszabály –, keresztbe ívelte a labdát, jött a beadás, középen meg a helyén volt Seferovic. 2-1.

10-ből 9,9-szer teljesen értelmetlen szabadrúgás lett volna a történet vége a középpályán, és marad az 1-1. Most nem. Kösz, Behrami, kösz, Irmatov bíró. Ez futball. Hajrá, világbajnokság, ebben a szellemben folytasd, légy szíves.

Fotó: Martin Mejia/AP