​Titokban kifogtak egy ritka, védett ősi óriáshalat BudapestenS

17 kilós vizát fogott egy ismeretlen horgász, és valószínűleg megette - tudta meg a Cink vízparti forrásból. Az eset szenzáció mert a Vaskapu megépülése óta az ősi halfaj nem tud feluszni a Fekete-tengerből. Nyomozzunk együtt!

Jánostól, a népszigeti kecskés embertől tudtam meg, hogy a Dunán terjedő hírek szerint valaki nemrég 17 kilós vizát fogott Budapesten, és hazavitte. János önkéntes halőr és -rendőr, jóban van a vízirendőrökkel, és általában minden, a folyón mozgó emberrel, és egy csomó mindent hall. A vizáról úgy tudni, hogy lefotózták, többen is látták, és állítólag jelölt hal volt. De egyelőre nem tudni, hogy pontosan hol és mivel ejtették el, sem azt, hogy tényleg megették-e.

A viza - kivételként a tokfélék között - ragadozó, így elvileg szinte bármilyen módszerrel, elő hallal, halszelettel, glisztával, vagy piócával fenekezve, illetve pergetve is megfoghatták.

Magyaroszágon pár éve elindult egy projekt az ősi, Budapesten városrésznek is nevet adó halfaj visszatelepítésére, de ez a mostani hal, ha tényleg 17 kilós volt, biztosan nem ilyen telepített példány, mert 2011 őszén jóval kisebb, 50 centi körülieket raktak a folyóba Budapesten és Ercsinél, és azóta messze nem nőhettek ekkorára. Az a terv egyébként leegyszerűsítve arról szól, hogy először visszatelepítik halat a régi dunai élőhelyeire, majd, mire az életben maradt akkorára nőnek, hogy megjön a kedvük kiúszni a tengerre, a Vaskapunál egy speciális, tokbarát eszközt építenek be a zsilipkapuba, ami lehetővé teszi, hogy az óriási páncélos halak oda-vissza közlekedjenek a folyó és a tenger között.

Szóval vizát hazavinni oltári nagy bunkóság, mert igen lassan növekszik, ráadásul nagyon szép és nagyon ritka állat. Ennek megfelelően mindig óriási esemény, ha véletlen feltéved egy-egy óriás páncélos tokféle a magyarországi Duna-szakaszig. 1986-ban tényleg az egész ország azt figyelte, hogy sikerül-e Paksról, ahol halászok kifogtak egy hatalmas példányt, felhozni a halat Budapestre a spéci szálltóeszközzel. Sikerült felhozni, de a hal megdöglött.

Nyomozzunk együtt! Ha hallottál bármilyen kis részletet a vizafogásról, oszd meg velünk! Ha te fogtad ki a halat, írd meg részletesen a kalandot, és közöljük!

A vizahírt vasárnap délután kint a Dunán hallottam, miközben egy tuti tippnek felülve pontyot próbáltunk fogni a monoton esőben. Pontyot nem láttunk, hódnyomot annál többet.

​Titokban kifogtak egy ritka, védett ősi óriáshalat BudapestenS

Az északi vasúti híd közelében található Palotai-sziget hódja láthatólag élvezi a meleg őszt és lendületes rágásokkkal egy rakás kisebb fát döntött a vízbe a nagy-dunai és az öböl felőli oldalon is. Pontyozáshoz a part mellé kötöttünk ki az öbölben, de csak megállás után vettük észre, hogy pont a hódvár kijárata elé macskáztunk le. Pétert mészárolta volna le először a házát védő, agresszív hód, ha előjön, amíg ott álltunk, de sajnos nem jött. Egy általa kidöntött fáról viszont gyűjtöttünk két faszilánkot, amiket baromi jól látszik mennyire éles. erős és szerszámszerű a hódok metszőfoga.

​Titokban kifogtak egy ritka, védett ősi óriáshalat BudapestenS

De most a viza a téma, szólj, ha hallottad a tuti sztorit a titokzatos pesti példányról! (A poszt nyitóképe persze csak illusztráció, a mi vizánkat ez le tudna nyelni, de a 17 kilós ezért már igen szép darab.)