Tizenegyedszer hozták össze a fővárosban vasárnap a hazai geekszcéna egyik legfontosabb rendezvényét, a Budapest Nemzetközi Képregényfesztivált. A füzetek mellett rengeteg figura és előadás is volt, jelmezes emberből viszont alig bóklászott néhány a Dürer-kertben.

Négy gyűrűk urás karakteren kívül egyetlen cosplayert sem láttam, pedig az ilyen fesztiváloknak ők adják meg az igazi hangulatát. Látogató viszont volt bőven, délelőtt tizenegy körül érkeztem a Dürerbe, kábé negyedóra sorban állás után, de a képregényeket árusító asztalokhoz már akkor alig lehetett odaférni, és a helyzet csak romlott az idő múlásával.

A Café Postnuclear 2010 óta nagy ígéret

De nem is igazán azért jöttem, hogy képregényeket vásároljak – bár a fesztivál remek alkalom arra, hogy az ember különféle régi kincsekhez jusson, vagy épp dedikáltassa a külföldi szerzők munkáit. (Sőt, volt olyan asztal, ahol akár helyben rajzoltak a művészek.)

Pierre Wazem svájci rajzoló

Én még meg sem születtem, amikor véget ért a Bucó Szetti Tacsi képregénysorozat, aminek alkotói félórás előadásban meséltek a születéséről, és arról, mennyire nehézkes dolog volt az előző rendszerben képregényt kiadni. Volt fekete-fehér kiadvány, ami még képregényszínezőként futott, a sima képregényeket nem támogatták, más színes változatok pedig vízfestékkel készültek.

Fazekas Attila

Advertisement

Advertisement

Egy másik előadás keretében két mai magyar sorozat kapcsán beszélgettek fiatal művészek a jelenlegi, szintén nem olyan egyszerű helyzetről. Az EpicLine az utóbbi évek talán legsikeresebb és legismertebb magyar képregénymagazinja, amit alkotói igyekeztek minél szélesebb közönséghez eljuttatni. A füzet végül nemcsak az újságárusok – már ez is ritka –, hanem a hipermarketek polcaira is felkerült. Viszont az eladások durván elmaradtak, így a rengeteg kinyomott, de el nem adott példány eléggé betett a költségvetésnek. Viszont az EpicLine nem fog teljesen megszűnni, ígérte Tálosi Spuri András, a történetek folytatódnak, csak nehezebben lesz elérhető az újság.

Ugyanebben a beszélgetésben esett szó a Titánember című új füzetről is, aminek az írója, Caaroy Carville konkrét üzleti tervvel és előre megtervezett, 9 részen át tartó sztorival, vállalkozóként próbál betörni a képregénypiacra. Nekem ez volt a legérdekesebb füzet a fesztiválon, a sztori szerint terrortámadás éri Paksot. A képregényben rengeteg utalás van a magyar közéleti témákra, van TEK-parancsnok, orosz oligarcha, de kaptam mellé egy elég vicces levelet is, amiben a Titánember miniszterelnöke – aki egyébként megszólalásig hasonlít Eric Roberts amerikai színészre – számol be a magyar sikerekről.

A sok aktuálpolitikai utalás ellenére a Titánember nem akar ideológiai kérdésekben állást foglalni, állította a kötet szerzője. Magyarország a sztori helyszíne, de a történet inkább kelet-európai. Nagy hatással volt rá az ukrajnai helyzet, az, ahogy két nagy erő párharca egy kisebb országon csapódik le. Közben pedig az egyes emberek sorsa nem sok mindenkit érdekel – kivéve persze Titánembert.

Sponsored

Az első kötet alapján egy szép és igényes sorozat lesz ez – Vadas Máté a rajzoló –, nekem bejön az egyszerre komolyabb, a szupermenes fordulatokat is kifigurázó történet. Annak pedig külön örülök, hogy megvan a sztori vége, így ha nem is lesz anyagi siker – Carville szavaival élve –, egy színvonalas képregénnyel bővül a Széchenyi könyvtár.

A rendezvényen adták át a hazai képregényesek legfontosabb díjait is.

Advertisement

Alfabéta-díj:

  • Képregény kategória: Az ellopott futár (Rejtő Jenő regénye alapján, Kiss Ferenc forgatókönyvéből írta és rajzolta Garisa Zsolt, kiadó: Kilencedik.hu)
  • Képnovella kategória: A vonal (Matuszka Máté-Kálmán Áron, Merénylet Szarajevóban)
  • Webcomic: Inkább a Halál (Papp Imre, 5panels)

Korcsmáros Pál-díj: Kiss Ferenc

A fesztivál legviccesebb programja a Comic Battle volt, amit képregényimprónak is lehetne nevezni. Magyar, illetve külföldi rajzolókból álló csapatoknak kellett panelenként, mindig a másik sztoriját folytatva összehozni két képregényt az adott kockára vonatkozó utasítások alapján. A történet nagyjából úgy nézett ki, hogy egy karakter valamilyen oknál fogva összement, aztán valami kalandba keveredett, előkerült egy dínó is, aztán a töpörödés megoldódott, de jött valami újabb bonyodalom.

A francia rajzolók nem bírtak magukkal, náluk a kutyapisinek van zsugorító hatása, Batman találkozott egy adag ördögspermával, és a kukacból is miattuk lett kuki. Az altesti humor mindig elnyeri méltó jutalmát, a csatát a külföldi csapat nyerte.

Az ördögspermás kotonba ragadt Batmant pedig úgysem lehet felülmúlni, úgyhogy a képregénycsata után haza is jöttem a lassan a végéhez közeledő fesztiválról.

Advertisement

Advertisement

[A jó fényképeket Nagy Attila csinálta, a kevésbé jókat én]