Új korszakba lépett a magyar politika, és nem a Fidesz húzta meg a legundorítóbbat.

Na, ezek után aztán egyetlen felvilágosult balos se sivalkodjon a rohadt fideszeseken, aki az emberek legintimebb fogyasztási szokásait kriminalizálva akarják kilőni a politikai ellenfeleiket. Az MSZP székházából szerkesztett Egyenlítő blog az előbb kiposztolt egy videót, amin szerintük Lazáry Viktor, Szombathely alpolgármestere, Hende Csaba egykori kampányfőnöke látható, amint valamit felszív az orrába. Ami szerintük kokain. A poszt nem meglepetés, hiszen Czeglédy Csaba, a város MSZP-frakciójának vezetője, jogerősen elítélt adócsaló nemrég jelentette be, hogy bizonyítékaik vannak arról, hogy valamelyik fideszes városvezető drogozik, és 48 órát adnak neki a lemondásra. Az ügyről a helyi Jobbik is tudott, ezért javasolták nemrég, hogy az önkormányzatnál vezessenek be kötelező drogtesztet.

Az Egyenlítő posztjában a videón kívül feltűnő még az egészen primitív szöveg. Nem trágárul primitív, hanem rettenetesen, már-már fájdalmasan buta az egész. Itt a kedvenc gondolatmenetem belőle:

Tulajdonképpen nincs abban semmi meglepő, hogy Hende Csaba széthajtja az embereit. Mit is lehetne várni egy olyan politikustól aki a jobbközépnek számító MDF-ből elindulva (sokak szerint párttársait elárulva), a konzervatív jobboldalhoz csatlakozott.

A végére pedig egy vendégvélemény politológus szakértőnktől, Nyilvánvaló Kapitánytól:

Nem azért tartom gusztustalannak az MSZP húzását, mert személy szerint örülnék annak, ha egy kokainfüggő intézné az ügyeimet. De ez természetesen szimbolikus ügy, nem gyakorlatias. A liberális pártok mellett általában még a baloldaliak is állnak annyira a személyes szabadság pártján, hogy a drogfogyasztást, amennyire lehetséges, a magánszféra részeként kezeljék. A legtöbb helyen kiállnak a könnyűdrogok dekriminalizálása, esetleg liberalizálása mellett, és önmagában azért sem hurcolnak meg embereket, ha keménydrogot fogyasztanak, inkább próbálnak segíteni rajtuk, ha rászorulnak. Láttam már kokainistát. Ha valaki belecsúszik, az szomorú betegség. Minimális ízléssel bíró párt azonban azzal sem kampányol, ha az ellenfele rákos vagy szívbeteg. A baloldal visszatérő vádja ráadásul, hogy a jobbosok rendpárti, a magánszférát nem tisztelő, rendőrlelkű figurák. Az egész ügy csak emiatt szívderítő. Egy sztereotípiáról legalább kiderült, hogy vagy nem igaz, vagy ugyanúgy igaz a balosokra is.

Update: Up ugyanerről a 444.-en.