Az önkormányzatinál sokkal érdekesebb a 2015-ös "Év hala" választási kampánya. Az indulók a kecsege, a galóca és a vágó durbincs, ismertebb nevén paptetű, amit, hála a csodás magyar népnek + nyelvnek, egyes helyeken pinagereblyének is hívnak. Nem kérdés, a Cink kit támogat!

Nem nagyon akadt még ennyire egyöntetűen erős mezőny az Év hala választások történetében.

A kecsegére - népi nevén köcsögre - szavazó horgászok könnyes szemmel fognak így tenni, idén volt ugyanis először védett ez a nehezen kifogható, pompásan kinéző, őshalszerű tokféle.

Advertisement

Kecsegére addig volt igazán nagy buli horgászni, míg legális csalinak számított versenyzőnk kedvenc étele, a tiszavirág lárvája, ezt ugyanis csak életveszélyes mutatványok árán lehetett megszerezni. A lárva a Tisza nagy kanyarjainak külső, rohanó vízű ívén, a függőlegesen leszakadó agyagpart oldalába fúrt lyukakban héderel évekig, míg ki nem repül pár órára, hogy petézzen egy hatalmasat, majd meghaljon. Az ilyen agyapartokat már megközelíteni is irtó nehéz, ha pedig sikerült kikötni és megkapaszkodni a függőleges falon, valahogy ki is kell bányászni őket az akár több méteres mélységből, ahol úgy rohan a víz, mint a Szijjártó Péter hazafelé zsebpénznapon.

Mi egyszer egy fél napot szántunk erre egy felső-tiszai kenutúrán. Dr Iványi, akit a derekára kötött kötélen engedtünk le a sodorvonalba egy ásóval és egy másik kötélen utánaeresztett vödörrel, majdnem otthagyta a fogát. Az életünk - főként az ő élete - kockáztatásával kibányásztunk féltucat nyomorult lárvát, majd a fáradságtól és stressztől remegve visszaeveztünk a szemközti zátonyra, ahol leroskadtunk a húsz centis, pisimeleg vízbe, és elnyúltunk, mint a krokodilok. Pár perc néma pihegés után elkezdett visszatérni belém az élet, és még mindig fekvő pózban beletúrtam a lágy iszapba. Valami csiklandozott, és odanéztem: a tenyeremen egy tucat kérészlárva ficánkolt.

A galóca a nevével ellentétben nem mérgesgomba, hanem gyönyörű, híresen nagy fejű, gigantikus termetű pisztrángféle, ami nagyobbra nőhet a királylazacnál is, és elérheti egy ember méretét. Okés, egy kicsi, áramvonalas, tojásfejű, kar és láb nélküli, rohadtul nyálkás emberét is, de akkor is. Nálunk elvileg nem él már, gyakorlatilag minden horgász tudja, hogy a Felső-Tiszánál rendszeresen fogják, régebben pedig a Szigetközben is akadt belőle. Én Szlovéniában egy horgászat alatt két, méteres körüli példányt is akasztottam, de mind a kettő lelépett az ügyes védekezése miatt. Nem úszkáltak összevissza, hanem egy helyben rázták magukat, de úgy, mintha áramot vezettem volna a damilba.

Advertisement

A vágó durbincs volt régen a dunai gyerekhorgászok egyik első zsákmánya, mert nagyon szereti a gilisztát és bármilyen nagy horogra ráeszi magát, ha adnak neki időt. Kicsi, tüskés, egészen csinos, értelmes homlokú halról van szó, nem is értem a tetűzést, annak idején meg is kóstoltam, és ugyanolyan finom, mint egy sügér vagy egy süllő. Az utálatnak maximum annyi oka lehetett, hogy a paptetű hirtelen áradáskor vadul táplálkozni kezd miközben a többi hal eltkotródik, így a jó tetűzsákmány általában nulla egyéb fogást jelent. Vagyis jelentett, mert most már a pinagereblye is védett faj.

A nyálában ugyanakkor lehet valami drog, mert a Nép ilyen csodásan vad neveket adott neki:

borholy, disznóhal, dörgecs, dörgécse, dörgicse, dörgőcse, dörgőcze, durbancs, durbincs, durda, dürgencs, görgécse, görgicse, görgőcse, görgőcse hal, kis-dürgencs, lecserlecs, lezsér, macza, paptetű, pikó, porhó, pinafésű, pinagereblye, serincz, taknyos lezsér, taknyos macza, tövishal, tüskéshal, vargahal, vasinta, vaskó, vizidarázs

Remélem segítettem a felelősségteljes döntésben!