Nagyon úgy tűnik, hogy nincs. A legrégebb óta működő, ismert zenei hetilap, a New Musical Express most úgy döntött, hogy ősztől ingyenes lesz, és nem csak zenéről fog szólni.

Az 1952-ben alapított brit hetilap a pop/rockzene virágkorában az egyik legfontosabb ilyen kiadvány volt: a hetvenes évekre a legnagyobb példányszámú brit zenei újság lett, megelőzve a még patinásabb Melody Makert. Sőt, az NME-nek komoly szerepe volt a brit punk és new wave, majd a nyolcvanas évek független rockzenéje felvirágoztatásában, miközben számos tényleg legendás újságíró dolgozott ott – például az azóta sikeres regényíróvá lett Tony Parsons.

Advertisement

Akkoriban tényleg egy fontos és nagy hatású újságnak számított, rivalizálva a Melody Makerrel és a Sounds magazinokkal, de ez a szerep a zeneipar fokozatos átalakulásával a kilencvenes években egyre csökkent. Az NME persze még akkor is tényező volt – én akkoriban kezdtem olvasgatni online és offline is, és a maihoz képest az még egy szuper újság volt, vicces kritikákkal és saját hangvétellel.

Aztán a 21. századra az NME egyedül maradt a placcon, a vetélytársak kimúltak, de a megváltozó zeneipar és zenefogyasztás nyújtotta kihívásokkal szembeni szélmalomharcban ők sem tudtak újat húzni. Nem segített ebben az sem, hogy az újságból bevallottan a brit indie gitárzene élharcosa lett, de a koncepció tökéletlenségét az mutatta meg leginkább, hogy az elmúlt hét-nyolc évben már alig jelent meg új, sztárolásra alkalmas zenekar.

Sőt, egy friss kimutatás mindennél jobban rávilágít, hogy nemcsak a gitárzene, de úgy en bloc a popzene híján van az új sztároknak: a Music Week számolta össze, hogy az utóbbi tíz évben feltűnt új előadók közül mindössze négy jutott el odáig, hogy nagyszínpados legyen az öt legnagyobb brit fesztivál egyikén, és ebből is az egyik Noel Gallagher új zenekara. (A másik három: Mumford & Sons, Calvin Harris, Avicii.) Nem csoda, hogy az NME is ugyanazokat a régebbi zenekarokat tudja csak kirakni a címlapra.

Advertisement

A nyomtatott újság példányszáma egyébként mostanra már 15 ezerre csökkent (a digitális előfizetések nélkül még kevesebb lenne), ami elképesztően alacsony szám, pláne, ha hozzávesszük, hogy az NME-t távolról sem csak Nagy-Britanniában olvassák.

Az újság ezt próbálja most megállítani úgy, hogy a tervek szerint ősztől 300 ezer példányban jelenne meg az ingyenes NME, ami a hetvenes évek aranykorát idézné, de így is kizárt, hogy még egyszer olyan hatása legyen az újságnak, mint akkor volt.

Leginkább azért, mert az információszegény 20. századhoz képest pont az ellenkező a helyzet: tele vagyunk új zenékkel, hetente új albumok tucatjait lehet végighallgatni a Spotify-on vagy máshol, nem is beszélve a Soundcloudra vagy épp a YouTube-ra feltöltött iszonyú mennyiségű új dalról. Már rég nincs senki rászorulva arra, hogy újságírók szűrőjén keresztül tájékozódjon az új zenékről, illetve akik igen, azoknak sem érdemes már külön újságot fenntartani.

Az is sokatmondó, hogy már jó ideje nem dolgoznak neves újságírók az NME-nél sem. Az online NME sem számít már régóta meghatározónak, és ezen az sem segít, ha havonta megjelentetnek egy “minden idők/az elmúlt tíz év 100 legjobb lemeze” vagy más, hasonló listát.

Erre föl is döntött úgy a vezetőség, hogy kibővítik a témákat, és már nem zenei újság lesz, hanem egy rendes hetilap, amely foglalkozik politikával, filmmel, divattal, számítógépes játékokkal és mellesleg zenével is.

(via Guardian)