Nem biztos, hogy sokat, hiszen az új elnök hatalma komoly politikai háttér nélkül meglehetősen formális. Ismét megkértem Petro Hojsz ungvári ukrán újságírót, hogy elemezze a Cinknek a vasárnapi választások után kialakult helyzetet, olvassátok szeretettel.

Ahogy várható volt, Julija Timosenko nem jelentett komoly konkurenciát Petro Porosenkónak az elnökválasztáson, a szavazatok kevesebb mint 13%-át volt csak képes megszerezni. Porosenkót közel 55 százalék támogatta, már az első fordulóban győzelmet aratott. Az ukránok jó része elhitte, amit Porosenko stábja állított: miszerint fontos, hogy már az első fordulóban új államfője legyen az országnak. Azért, hogy az oroszoknak kevesebb idejük maradjon tovább terrorizálni az országot, és hogy ne tudják tovább akadályozni a konszolidációt Keleten. Bár Oroszország közölte, visszavonja csapatait a keleti határok mellől, azt is jelezte, hogy a folyamat legalább húsz napot vehet igénybe. Éppen annyit, amennyi a két választási forduló között eltelt volna. Az oroszok így is beleköptek az ukrán levesbe. Donyeck és Luganszk megyékben gyakorlatilag megakadályozták a választásokat, a jogosultak csupán 15%-a tudott szavazni, a körzetek túlnyomó többségét egyszerúen elfoglalták a felkelők.

Advertisement

Ezzel együtt noha Oroszország még kételkedik Ukrajna új elnökének legitimitásában, az Egyesült Államok és az Európai Unió sietett üdvözölni Petro Porosenkót.

Sokan azt jósolták, ha Julija Timosenko vereséget szenved, örökre eltűnik az ukrán politikából. Ez nem így lesz. Timosenko ellenzékben érzi jól magát, és nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy Ukrajna néhány hónappal ezelőtt visszatért a 2004-es alkotmányhoz, amely a hatalom parlamenti-elnöki megosztását helyezi előtérbe. Eszerint az államfő jogosítványai korlátozottak, önállóan csak a belügyi és a honvédelmi miniszterek kinevezését-menesztését kezdeményezheti. A miniszterelnököt, a kormányt és a megyei kormányzókat is ő nevezi ki, de a parlament javaslata alapján.

Porosenko egy régi keleti tanmese tanulsága értelmében lett Ukrajna elnöke. Ha van türelmed elég hosszú ideig ülni egy folyó partján, előbb-utóbb elúsznak előtted ellenségeid holttestei. Amíg Ukrajna oligarchikus és politikai klánjai éveken át harcoltak egymással, addig Porosenko csendben építgette üzleti érdekeltségeit. Aztán amikor kellett, fel-felbukkant a Majdanon, saját tévécsatornája bemutatta, milyen ügyesen ácsorog a barikádok mellett, mondott ilyen-olyan okosságokat, és meredeken nőni kezdett a népszerűsége. Könnyű dolga volt, az ismert politikusokkal akkorra bőven tele volt az ukránok hócipője.

Advertisement

Porosenkónak politikai ereje, hatalma nincs, pártja sincs, a választásokon Vitalij Klicsko UDAR-ja támogatta. Az UDAR-nak közepesen erős a frakciója a parlamentben, ami ahhoz nagyon kicsi, hogy többséghez jusson, ezért szövetségeseket kell keresniük. De ilyen szövetségesek sincsenek. Ezért is sietett jelezni Porosenko, hogy indokoltnak látja a parlament feloszlatását és az országgyűlési választások kiírását. Már ez év őszére. Ha ez megtörténik, közel sem valószínű, hogy az elnöknek sikerül addigra olyan pártot építenie, amely többséget szerezhet. Julija Timosenkónak ezzel szemben megvannak az erőforrásai és az eszközei – és elég ideje is van –, hogy új életre keltse az utóbbi hónapokban leszedált Batykivscsináját, és akár a győzelmet is learassa ősszel.

Éppen ezért korai lenne olyasmiről beszélni, hogy Porosenko valamifajta abszolút hatalomhoz jutott Ukrajnában. Az elnöknek valójában még saját csapata sincs. Azok az emberek, akik közreműködtek a választási kampányában, szerfölött különbözőek, és nem kevesen kompromittálódtak közülük az elmúlt években.

Még néhány szót a további jelöltekről. Oleg Ljasko, a Radikális Párt vezetője 8,5%-kkal lett harmadik, ami egyszerre meglepő és törvényszerű. Ezekben az időkben már a párt puszta neve is sokat jelentett. Ezenfelül nagyon jól dolgozott a PR-csapat, olyan üzeneteket sikerült megfogalmazniuk, amilyeneket az ukránok hallani szerettek volna. Ljasko, ha kellett, parlamenti felszólalásban is leanyázta az oligarchákat, ha meg az, akkor megsimogatta egy kislány fejét vagy átölelte a szegény nyugdíjast a kamerák előtt. A létező legprimitívebb politikai technikák működőképesnek bizonyultak, Ljasko különösen a vidéki-falusi választók körébe szerepelt kiemelkedően. Ezek a választók kicsit sem foglalkoztak azzal, hogy a jelöltnek semmilyen programja és érdemi mondandója nincsen.

Az ukrán elit – ezen belül az alkotó értelmiség – Anatolij Hricenkóra szavazott. Nem kétséges, hogy az egykori honvédelmi miniszternek – Viktor Juscsenko idejében töltötte be ezt a pozíciót – őszig sikerülhet új, Társadalmi Pozíció nevű pártját felépíteni annyira, hogy bejusson a parlamentbe. A legnagyobb meglepetést talán az okozta vasárnap, hogy milyen gyenge volt Szerhij Tyihipko a Régiók Pártja részéről, de itt is figyelembe kell venni, hogy a bázisa éppen Donyeck és Luganszk megyékben a legerősebb, ahol az emberek nagy része nem szavazott.

Végül beszéljünk néhány szóz arról is, mekkora pofon jelentett a nacionalizmussal-fasizmussal vádaskodó orosz politika számára az a tény, hogy a szvobodás Oleg Tyahnibok és az ultranacionalista Dmitro Jaros mindössze 1-1 százalékot szerzett.

De hogyan szavaztak a kárpátaljai magyarok?

Úgy, ahogyan az ukránok többsége: ők is Petro Porosenkót választották. A választások előtt néhány héttel Viktor Baloha, Kárpátalja első számú oligarchája – aki Porosenko megyei stábját vezette – segített Brenzovics Lászlónak abban, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökévé lépjen elő. Brenzovics emellett a megyei tanács elnökhelyettese is, ennek elnöke Viktor testvére: Ivan Baloha. A KMKSZ választási megállapodást kötött a Porosenko-csapattal, és arra biztatta a magyarokat, hogy szavazzanak rá. A magyarok általi tömeges Prosenko-támogatás mindazonáltal elmaradt. Ezt a legtöbben egy ügyesen elterjesztett rémhírrel magyarázzák. Ez arról szólt, hogy a választókörökben jelen lesznek a hadkiegésztő parancsnokságok emberei, ott helyben besorozzák a magyar férfiakat – 18-tól 45 évesig – a hadseregbe, és azonnal viszik is őket a keletukrán frontra. A primitív üzenet működött: a legalacsonyabb részvételt a Beregszász központú kerületben regisztrálták.

Advertisement

A kárpátaljai magyarok nem akarnak háborúzni. Mondjuk ezen nem is lehet csodálkozni.

Fotó: Nemes János/MTI