A támadás nem kedd reggel indult New York-ban, hanem másfél nappal korábban a Pandzsir-völgyben. A célpont Ahmed Sah Maszúd volt, a tálibok és Oszáma bin Láden utolsó afganisztáni ellensége, halálával pedig csak azért nem szabadult el a pokol, mert már rég el volt szabadulva.

Maszúdot először 22 évesen akarták megölni, méghozzá Gulbuddin Hekmatjar, aki Maszúdhoz hasonlóan a szovjetek elleni dzsihád egyik hadvezéreként lett híres. Nem sikerült neki, ahogy utána a KGB-nek, az afgán kommunistáknak és a pakisztáni titkosszolgálatnak sem. A nyolcvanas években Maszúd a dzsihád talán legokosabb és legkevésbé rossz arc parancsnokává nőtte ki magát, aki 1992-ben, miután a szovjetek kivonulása után a kabuli kommunista kormány is megbukott, Hekmatjar eszén túljárva elsőnek vonult be a fővárosba.

A 13 éves háború után nem béke jött, az afgán dzsihád gyermekei felfalták egymást. Maszúd védelmi miniszter lett, a hoppon maradt Hekmatjar pedig Kabulra fordította rakétavetőit, a szovjet inváziót nagyrészt sértetlenül túlélt város ekkor dőlt romba. A szétesett, hadurak uralta ország káoszában alakult a Talibán, mely hol pénzzel, hol katonákkal megpakolt Toyotákkal Afganisztán nagy részét ellenőrzése alá vonta. És közben egy másik hadúrtól, Dzsalaluddin Hakkanitól, örököltek egy különös vendéget, aki Szudánból érkezett a Hindukus hegyei alá: Oszáma bin Ládent. Nem először járt itt, a nyolcvanas évek végén ő is a szovjetek ellen harcolt itt, arab társaival.

Advertisement

1996 szeptemberében vették be a tálibok Kabult. A fővárosból Maszúd szülőföldjére, a Pandzsir-völgybe vonult vissza, amit a szovjetek sem tudtak soha bevenni. Nem csoda, a meredek, egyetlen úttal és egyetlen bejárattal bíró völgy minden védő álma. A tálibok és Oszáma al-kaidásai se tudtak vele mit kezdeni.

Tudták, ha Maszúdot megölik, az egész ország az övék lesz. Merénylőket küldtek rá. A merénylők újságíróknak mondták magukat, a kamerában volt a bomba. Hetekig várakoztatták őket, míg vasárnap, 2001. szeptember 9-én, Maszúd rábólintott az interjúra. Kis betonépületben állították fel a kamerát, a robbanás az egyik merénylőt és Maszúd egyik segédjét is megölte, a másik merénylőt agyonlőtték.

Advertisement

A tálibok tudták, hogy ezzel nyertek. Gúnyosan és diadalittasan rádióztak át Maszúd katonáinak szeptember 10-én, az utolsó rohamra készülve. De azt nem tudták, hogy fejükre nőtt vendégüknek Maszúd meggyilkolása csak a kezdet volt, hogy tízezer kilométerrel nyugatra olyan műsort tervezett, ami az egész világot megváltoztatja. A táliboknak elég lett volna az Afganisztán feletti uralom, de Oszáma bin Ládennek Amerika kellett.

Megkapta. Egy héttel később öreg szovjet helikopter érkezett a Pandzsir-völgybe északról, a tádzsik határ felől. Maréknyi, kirándulónak öltözött amerikai férfi ült rajta, meg azon a három kartondoboznyi százdollároson, amit magukkal hoztak. Gary Schroen vezette őket, egy, a nyugdíjból erre az utolsó melóra visszajött CIA-kém, aki évtizedekig dolgozott a környéken, és Maszúdot is jól ismerte. A következő 2–3 hétben végigjárták a frontvonalat, beszéltek Maszúd parancsnokaival, röpködtek az 50-100 ezer dolláros kötegek, hogy legyen pénz fegyverre, ételre, és legyen pénz arra, hogy senki ne álljon át a tálibokhoz, mert hát ez mégis csak Afganisztán.

Október 7-én indult a támadás, a földön Maszúd katonái, a levegőben az amerikai B–52-esek, és két hónappal később már nem voltak se tálibok, se al-káidások, Oszáma is egy barlangban várta a véget, a tálib vezér otthagyott, gyöngyházfehér Land Cruiserében lehetett hallgatni a bollywoodi popot, és ki gondolta volna, hogy még ekkor sem lesz vége.

Advertisement

Az első képen Maszúd van, nagyon régen találtam, sajnos nem emlékszem, mikor és hol készült. A másodikon tálib harcosok ugranak fel Toyotájukra 1996. november 16-án, nem sokkal Kabul bevétele után (TERENCE WHITE/AFP/Getty Images). A harmadikon a Pandzsir-völgy panorámája, Maszúd síremlékéből nézve.