​Szarul vette le a náci sas a labdát, azért nem lett gól

Elmentem és friss szemmel – mint térplasztikai alkotást – vizsgáltam meg a hétvégén felállított megszállási emlékművet. Ha lehetséges, még felháborítóbb, mint politikai kinyilatkoztatásként. A vártnál 2,5-szer nagyobb, rettenetes méretű, visszataszító giccsről van szó.

Pont olyan, mint a gusztustalan Nemzeti Színház és mellette az a gyalázatos zikkurat. De legalább a fociról szól, nem a zsidókról meg a magyarokról, mert az viccnek is rossz lenne.

​Szarul vette le a náci sas a labdát, azért nem lett gól

Állj elé, és mellbe vág, mi az? Budapesti taxis vagy budapesti náci emlékmű.

Orbán Viktor zsidóheccelő szobra először azzal hat az emberre, hogy hány rendőr vigyáz rá. Amikor ott jártam, hétfőn kora délután, voltak vagy tízen. A hatás második eleme egy "azta" kiáltás, amikor az ember rájön, hogy ez mennyire nagy. Pontosabban mennyire széles.

Hát nagyon.

Szokatlanul.

Ekkora köztéri szoborcsoport nem sok akad Budapesten. Ha az ember a Belváros irányából érkezik a Szabadság térre, szinte eltorlaszolja előtte az utat az oszlopsor. Ez az a fajta szobor, amit nem lehet nem észrevenni, hiába áll fantasztikus épített környezetben. Egész pontosan nem hiába takarja ki a fantasztikus épített környezetet.

​Szarul vette le a náci sas a labdát, azért nem lett gól

A harmadik észrevétel, hogy ez még a nyilvánosságra hozott vázlatrajzhoz képest is mennyire csúnya, sőt kifejezetten giccses és rossz ízléssel megformált. Minden egyes eleme fals, némelyik bónuszként kulisszahasogató is. Az elemek ráadásul sehogyan sem illenek egymáshoz. A humoros képregényfiguraként megformált robotsasnak és a szintén vicces-steampunkos timpanonnak semmi köze az egykori Képcsarnok Vállalat klasszikus lakosságigiccs-stílusában megformált homoszexuális arkangyalhoz és a majdnem annyira giccses törött oszlopokhoz. Nagyon eltérő stílusú elemek keveréséból elvileg akár jó dolog is kisülhet, de most nem sült. Talán mert az elemek külön-külön is felháborítóan ízléstelenek, kivétel nélkül.

​Szarul vette le a náci sas a labdát, azért nem lett gól

A fémlemezekkel és -szegeccsekkel értelmetlenül felturbózott kőtimpanon, az egész szoborcsoport legfeltűnőbb vizuális elemeként a szemünkbe csillanó madárlábgyűrű az 1944-es felirattal, a szövegszerkesztő programból átemelt ingyenes betűtípus szó szerint gyomorfordító elegyet képeznek a nyálkásan megformált giccsangyallal. De a hányinger nem politikai vagy spiritiuális, hanem esztétikai jellegű. Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy az Orbán-kurzusnak az első ciklusbeli Nemzeti Színház után sikerült felépítenie még egy ugyanolyan gusztustalan, arra ráadásul kifejezetten hasonlító dolgot. Erre könnyű lenne rámondani, hogy a hazugságban fogant és rosszindulat által vezérelt műalkotások az Isteni Igazságszolgáltatás révén esztétikailag is randák lesznek. Hiszen a náciktól a Horthy-rezsimig egy rakás alantas rendszer mutatta meg, hogy ez nem szükségszerűen van így.

A náci megszállás emlékműve így lett Orbán Viktor megszállottságának emlékműve.

Ha előtte állsz, pontosan fogod érteni, miről beszélek: az irreálisan pöffeszkedő rondaság és az előtte elhelyezett, őszinte fájdalomban fogant tiltakozó szövegek, fotók és kollázsok kontrasztjáról. Az ízléstelenül megformált, életnagyságnál kicsit nagyobb szoboralakok és az előttük álló-térdelő, életnagyságnál kicsit kisebb nénikék szíven ütő kontrasztjáról. Nagyobb öngólt Orbán Viktor életében nem lőtt, és ezt csak élőben, ott, a helyszínen lehet átérezni.

Ki akarna nehezen lerombolható emlékművet állítani annak, hogy kicsinyes, szívtelen, makacs alak, ráadásul hiába költözött érettségi után a városba, érett férfikorában is komplexusai vannak a budapesti művelt zsidókkal szemben? Hát Orbán Viktor a jelek szerint akart, olyanra is sikerült neki.

De még ebben az elfuserált, harmatgyenge műalkotásban is ott lappang a titok. Állj meg a szoborral szemben vagy tőle kicsit balra, és csodálkozni fogsz, milyen hülyén tartja a lábait a sas, mintha részeg lenne, vagy brékelni próbálna. Ez gyakorlatilag az egyetlen szívderítő elem ebben a katyvaszban, ugyanakkor érthetetlen is. De most jön a titok leleplezése! Menj át az emlékmű jobb oldalára, és nézd meg onna a sast. Tessék, nagyjából ezt fogod látni:

​Szarul vette le a náci sas a labdát, azért nem lett gól

Na ugye, most vébé után még egy antifocis is azonnal látja, mi az igazság. Ez a német sas a magyar kapuba akart bombázni, csakhogy akkora luftot rúgott, hogy az országalma leperdült a lábáról, egyenesen a Magyar Homoszexuális Tizenegy kapusának a kezébe, aki köszönte szépen, és kivagyiságból egy kézzel kapta el. Ez egy vállalható üzenet, adott esetben köztéri emlékművet is érhet. Ha nyíltan bevallják az elején, mire megy ki a játék, én lettem volna az új szobor leglelkesebb önkéntes propagandistája.