A magánokirathamisításért és adócsalásért 4 év tíz hónapra lecsukott 65 éves exjuhász nemrég kérvényezte, hogy az egészségügyi állapota miatt szakítsák meg a büntetését. Állítólag kórházból kórházba viszik.

A Blikk azt írja, hogy egyelőre még döntés nem született. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság (BVOP) és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is megkapta a kérvényét, a BVOP sajtóosztálya ezt nyilatkozta:

A három hónapnál hosszabb időtartamról csak a büntetés-végrehajtást felügyelő miniszter dönthet. Az elítélt közvetlen hozzátartozójának súlyos, életveszélyes betegsége, temetése miatt, illetve egyéb indokolt személyes vagy családi ok miatt nyújthat be kérelmet. Ezeket mind egészségügyi, illetve egyéb hivatalos dokumentummal kell igazolni

Doró Ernő, az azóta feloszlatott Stadler József Baráti Kör egykori elnöke azt mondta a Blikknek, hogy Stadler már a bevonulásakor is nagyon beteg volt és érezte, hogy nem fogja kibírni a börtönben.

[Blikk]