Ilyen szép nekrológot tuti sehol nem írtak Joe Cockerről, mint ez: kedvenc magyar kortárs íróm, az Index ügyvédje, Bodolai "Bodi" László álomsztorival búcsúzik az ismert énekestől. Vendégposzt a javából!

Joe Cocker zongorázik

1990. március 20-án stoppal indultunk Bertold barátommal vissza a budaörsi koleszba Kecskemétről az 5-ös út kivezető szakaszán. 21. szülinapomat ünnepeltük előző nap. Először teljesen valószínűtlenül lezuhant közénk egy óriás csibor, mintha egy légvédelmi rakétával lőtték volna ki. Bertold megörült neki, egy gyufás skatulyával foglyul ejtette, utána hónapokig neveltük a koleszszobában egy befőttesüvegben, vízibolhával etetve, és minden nap felváltva sétáltattuk a folyosón. Valami miatt Károlynak hívtuk. A szemeszter végén Károlyt én bocsátottam szabadon az újpalotai laktanya mellett, akkor éppen Nyékládháza felé stoppoltam.

Károly becserkészése után lefékezett mellettünk egy piros Wartburg kombi, a kétütemű fajtából. A csomagtartó tele volt „Tudjuk, merjük, tesszük!" feliratú SZDSZ-es választási plakáttal. Körülbelül 2 perc alatt esett le, hogy a sofőr seggrészeg, én ültem előre. De bevállaltuk az utat, legalább mókás lesz.

Akkor még nem volt kész az M5-ös autópálya, csak Örkényig, a kanyargós régi 5-ös úton csalinkáztunk. A kb 30 éves fószer barátkozni kezdett: képzeljétek, én találkoztam személyesen most a koncert előtt Joe Cockerrel. És jártam a woodstocki fesztiválon is, ott láttam először (figyeljünk az évszámra). A Woodstockot nem firtattam. "Joe Cocker annyira szétlőtte magát hernyóval már, hogy nem tudja megemelni a kezét." Nem ismertem annyira az énekest, azt hittem, gitározik is, rá is kérdeztem: ha nem tudja emelni a kezét, hogy gitározik? A fószer elengedte a kormányt, megemelte a kezét, és lógatta, illusztrálva Joe Cocker állapotát: hogy tudna gitározni ilyen kézzel, sosem gitározott. Közben kanyarodott az út, a fószer észre sem vette, átnyúltam, megfogtam a kormányt, én tartottam irányba a kocsit, miközben a sofőr tovább lógatta a kezét. Fel sem tűnt neki, hogy a Wartburg milyen jól követi a kanyargó utat. Majd, mintha semmi sem történt volna, megfogta a kormányt, és folytatta a vezetést.

Bertold hátul előbb lebukott az ülés mögé, mert nem volt öv, röhögőgörcsöt kapott, majd halál komolyságot mímelve odaszólt a fószernek: de azért ilyen kézzel zongorázni tudna, nem? A fószer elgondolkodott, elengedte a kormányt megint, és lógó kézzel elkezdet klimpírozni a műszerfal tetején: igen, asszem tudna. Szerintem tudna. Én teljes természetességgel nyúltam át a kormányhoz, és vezettem a kocsit megint. Ez a mutatvány is majd egy percig tartott a kanyargós úton.

Mindezek ellenére az SZDSZ-plakátok, mi is és Károly is egészben Pestre értünk.