„Én hozom a bort, maga meg a sérült lelkét”, mondja pszichológusként Nicole Kidman, aki az igazán cukor Drew Barrymore mellett a Mindörökké Batman egyetlen fénypontja, annak ellenére, hogy Burton sötét világa után Schumacheré egy színes-giccses neonparádé.

A gyalázatnál nincs jobb szó Joel Schumacher két „tökéletes félreértésére”, az 1995-ös Mindörökké Batmanre és az 1997-es Batman és Robinra, de talán a gyilkossági kísérlet sem lenne erős kifejezés. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy egy olyan nagy rendező, mint Joel Schumacher, miként rendezhetett ennyire botrányos filmeket, hacsak nem akarta szánt szándékkal kinyírni a szériát a múltkor méltatott Burton-filmek sikere után.

Egyéb válaszként a bipoláris személyiségzavart tudnám felhozni – ha összehasonlíthatjuk az 1993-es Összeomlást ezekkel a filmekkel, nem juthatunk más következtetésre, mint hogy Schumacher minimum skizofréngyanús –, a Batman-világ amúgy is széles merítési lehetőségét kínálja a pszichiátriai betegségeknek és devianciáknak. Na de ami ezekben a filmekben történik, mégis túlzás. Ti is meggyőződhettek róla: a Mindörökké Batmant tegnap este lehetett megnézni a Viasaton, ma délután ismétlik 16:10-től, a Batman és Robint pedig jövő péntek este vetítik kilenctől. De most egyszerre írok róluk, mert olyan vagyok, mint egy drótkeretes szemüveges marxizáló teoretikus: rendszerükben akarom láttatni ezeket a filmeket.

A Mindörökké Batman egyetlen visszafogott jelensége a mindig álmos tekintetű Val Kilmer, aki nemhogy fejjel lefelé, de állva elalszik mellbimbós Batmanként. Elődjével, az egyszerre komor és vicces Michael Keatonnel szemben egyedül azt tudta felmutatni, hogy jobb a segge. A rendező nem is hagyta ki ennek hangsúlyozását, hiszen Schumachernél nyilván ez kellett legyen az elsődleges szelektáló szempont a szereplőválogatásnál.

A Mindörökké Batmanben ugyanis minden másnál meghatározóbb a “meleg” vonulat: Batman már a film elején elmondja a pszichológusnőnek, hogy „sosem volt szerencsém a nőkkel”, és ebben a részben találkozik az ánuszrózsáját rúzsozó Robinnal is. A homoerotikus vonatkozások ismertetésekor méltatlanul keveset szokták emlegetni a történet gonoszai, Kétarc (Tommy Lee Jones) és Rébusz (Jim Carrey) visszatérő ölelkezéseit, mi több, Rébusz valósággal Kétarc Harvey ölében ül, úgy nyújtogatja zöld harisnyás lábait. De persze nem ettől lett menthetetlenül rossz a film, amelyet a menet közben előkerülő újabb és újabb játékszerek sem mentenek meg – a végén van már Bathajó is.

Advertisement

A többnyire narkoleptikus Bruce Wayne-t kivéve a szereplők ide-oda futkosnak, mint a mérgezett egerek, már csak az hiányzik, hogy kiírják melléjük, hogy „paff” és „bang”. Tarka minden, mint a rothadás. De a hanyatlás kontextusában ez még egy erős epizód a csúszdán lefele, és legalább a szintén leszállóágban lévő U2 zenélt még benne.

Mert ami utána következett! A Batman és Robin beharangozója szerint “borzongató, fagyos rémület dermeszti Gothamet”, hát igen, bőven nulla fok alá megyünk, a mínuszokhoz, ami csak egy üveg borral elviselhető.

Advertisement

A Batman és Robin esetében már kifejezetten arról beszélünk, hogy itt egyszer és mindenkorra meg akarják semmisíteni a mítoszt. Mintha maga Joker rendezte volna olyan rettenetes ellenfelekkel, mint a köntösös Mr. Freeze (Arnold Schwarzenegger) és Méregcsók (Uma Thurman) az óbégató szexrabszolgájával golyóval a szájában, aki Bane (később filippínó lányokat verő Masínaként tér vissza ez a karakter Schumacher 8mm-ében).

Schumacher is érezhette már, hogy ez már túl meleg lesz, ezért ellenpontozásul beerőszakolt egy pufi Batgirlt is a szegényember Drew Barrymorejával, Alicia Silvertsone-nal.

Tíz éve gondolkodom, hogy írni kéne egy provokatív tanulmányt, tele faszsággal, amely bebizonyítja, hogy a Batman és Robin, a rothadás kipárolgó faunáját árasztó karneváli zendülés a széria legjobb, leghitelesebb darabja, de nem megy: mindig képernyőmre vetül, ahogy a nejét sirató Schwarzenegger, a hatszoros olimpai bajnok gerelyhajító Nobel-díjas tudós – komplex figura – kapálózva beleesik a fagyasztófolyadékba. Gondolom, ez valami kikacsintás akar lenni Jack Napier-Joker savtartályba zuhanására, de hát egyszerűen értékelhetetlen. A vigyorgó George Clooney pedig, akinek aztán biztos denevér kering a barlangagyában, míg kortyolgatja a Jack Danielst, jéggel, annyira hiteles, mint a Batkreditkártya.

A Batman és Robin egyetlen pozitív folyománya, hogy utána Joel Schumachert minden nagy költségvetésű mozitól eltiltották, és végül csak egy telefonfülke maradt neki. Meg is csinálta A fülkét 2002-ben, ami megint egy igazi mestermunka.