Schiffer András–Kálmán Olga 100-0

Nagyon-nagyon különös beszélgetés zajlott le ma az Egyenes beszédben Kálmán Olga sztárműsorvezető és Schiffer András LMP-társelnök között. A téma a választási eredmények elemzése helyett az orbáni megszállásemlékmű lett, és a kérdező sehogy sem bírta megemészteni, hogy a kérdezett nem azt válaszolta, amit a kérdező várt.

Nem is tudom, attól tartok, hogy ez a bő tíz perc ugyanúgy bevonul majd a sajtótörténelembe, mint Obersovszky Péter csodainterjúja Schmitt Pál köztársasági elnökkel. Másképpen persze, itt aztán szó sem volt alákérdezésről, csak olyan tömény értetlenkedésről és durva szerepzavarról, amilyet én még nem láttam. Kálmán Olga egyszerűen képtelen volt felfogni, hogy Schiffer gondolhatja nem pont ugyanazt a Szabadság téri Gábriel arkangyalról, mint amit Gyurcsány Ferenc és az egyéb baloldali nagyemberek gondolnak, akarom mondani, ismételgetnek.

Pedig milyen egyszerű is ez: attól, hogy valaki egy dolog egyik szélén ostoba, még nem muszáj mindenki másnak pont-pont a másik szélén hőbörögnie.

Mindegy, szerintem nézzétek meg, iszonyú kínos, helyenként nyomasztó, de muszáj az egészet, csak belepillantani nem ér, ha teljes képet akartok a történtekről. A furcsaságok a 4. perc környékénél kezdődnek és egészen a videó végéig tartanak. Kálmán egyébként valami olyasmit mond aztán, hogy majd az emberek eldöntik, kinek volt igaza. Hát én eldöntöttem, már a címben.

Ja, hogy félreértés velem kapcsolatban se legyen: az emlékmű koncepciója nincs rendben, a helyszíne nincs rendben, a tervek borzalmasak stb., stb.